Késtek, majd karamboloztak olimpikonjaink

Vágólapra másolva!
Jó háromórás késéssel érkezett meg a torinói repülőtérre a pénteken kezdődő téli olimpián szereplő magyar sportolók első csoportja. A csúszást az okozta, hogy a római átszálláskor műszaki okok miatt nem engedélyezték az eredetileg kijelölt gép startját. A versenyzők azonban a másik repülővel szerencsésen megérkeztek.
Vágólapra másolva!

Az első delegációból csak a rövidpályás gyorskorcsolyázók maradnak a torinói központi faluban, míg a sízőkre, sílővőkre, illetve a bobosokra még több mint száz kilométeres utazás vár Sestrierébe és Bardonecchiába.

A magyar csapat vezetőinek rendelkezésére bocsátott autót le kellett cserélni, mert az önkéntes vezette Fiat Ducatót egy teherautó figyelmetlen vezetője alaposan összetörte. A bent ülők sérülésmentesen megúszták a balesetet. A TOROC azonnali intézkedéssel másik kocsit biztosított Molnár Zoltánéknak.

A karambol némi feltűnést keltett Torino belvárosában, s két másik vezető figyelmét is elvonta, így azok is összekoccantak. Az intézkedő rendőr azonban kézlegyintéssel elintézte a dolgot, mondván: Torinóban naponta több száz karambol történik...