Pekingi indulást ért a kardcsapat Vk-bronzérme

Vágólapra másolva!
Bronzérmet szerzett a magyar férfikard-válogatott a kvalifikációs időszak utolsó Világkupa-versenyén, Algírban, ezzel - nem hivatalos számítás szerint - olimpiai indulónak tekinthető. Erről Nébald György szövetségi kapitány számolt be a helyszínről.
Vágólapra másolva!

A csapatsiker egyúttal azt is jelenti, hogy a pekingi játékokon az egyéni viadalon is automatikusan indítható lesz majd a maximálisan engedélyezett három kardozó.

A magyar csapat a tavalyi szentpétervári világbajnokságig nagyon rossz helyzetben volt, a vb bravúros megnyerésével azonban a kvalifikációs ranglistán a tizenharmadikról a harmadik helyre ugrott előre, majd február elején ezüstérmes lett az athéni Vk-fordulón, így már csak egy kiemelkedő eredmény szükségeltetett.

A február 10-i budapesti viadalon azonban nem jutott a négy közé - ötödikként zárt -, így nem lehetett kijelenteni, hogy olimpiai résztvevő. Ahogy március 2-án, a plovdivi Vk-forduló után sem, melyen ugyancsak ötödikként végzett az együttes. Akkor az egyéniben olimpiai, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Nemcsik Zsolt úgy nyilatkozott, saját számításaik szerint már egy 13. hely is elegendő a kvalifikációhoz az algériai záróversenyen.

"A kvalifikációhoz valóban elég lett volna egy szerényebb eredmény is, mégis fontos volt a jó szereplés, mert ezt a versenyt mindenképpen beleszámítják majd a világranglistába, aminek alapján a pekingi kiemelést elkészítik" - reagált erre Nébald György.

A szakvezető még elmondta, hogy Decsi Tamás az egyéni versenyben, vasárnap részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, így helyére Lengyel Balázs állt be a csapatba. Ő Nemcsik, illetve Lontay Balázs és Szilágyi Áron mellett jórészt tartalék volt, de a franciák elleni bronzmérkőzésen az utolsó előtti asszóra beállt, és 7-1-re verte ellenfelét, ezzel nagy mértékben járult hozzá a végül 45-44-es sikerhez.

Előzőleg a magyarok 45-36-ra verték az egyiptomiakat, 45-43-ra az amerikaiakat, az elődöntőben pedig 45-39-re kikaptak a fehéroroszoktól.