Csak az olimpia lehet női kéziseink célja

Vágólapra másolva!
1996 óta mindhárom nyári olimpiára kiharcolta a részvétel jogát a magyar nőikézilabda-válogatott, ráadásul Atlantában bronz-, Sydneyben ezüstérmet nyert. Az idei pekingi játékokra azonban még nincsen meg a kvóta, erre az utolsó és egyetlen esélyt a hétvégi, bukaresti selejtező jelenti. Az ellenfél a házigazda Románia mellett a lengyel és a japán nemzeti csapat lesz, az első két helyezett jut majd tovább.
Vágólapra másolva!

A tavaly decemberi világbajnokságról az első hét helyezett csapat vívta ki az olimpiai kvalifikáció jogát, ám a magyar együttes végül a csalódást keltő nyolcadik helyen zárt, így selejtezőre kényszerült. A tisztségében megerősített Németh András lemondásával Hajdu János kezébe került a marsallbot, aki maga mellé vette a Győri Audi ETO és a Dunaferr fiatal mesterét, Konkoly Csabát és Imre Vilmost, s így vágott neki a felkészülésnek.

A nemzetközi és az ázsiai szövetség közti vita azonban mindent átszervezett, a nemzetközi Sportdöntőbíróság értelmében a Dél-Korea helyett Kazahsztán kapott jogot a kvalifikációban való szereplésre, így az első körben Franciaország, Kongó és Japán mellé rendelt magyar csapat Nimes helyett Bukarestbe volt kénytelen utazni, ahol Románia, Lengyelország és Japán vár rá.


A kapitány az utolsó, tatai sajtótájékoztatón elmondta, mindössze nyolc nap állt a csapat rendelkezésére a nagyon fontos megmérettetés előtt, ráadásul az olyan fontos láncszemek, mint Mehlmann Ibolya, Tomori Zsuzsa és Pigniczki Krisztina kiesésén túl a csoportbeosztás változása miatt kárba veszett a Franciaország és Kongó csapatának feltérképezésére és elemzésére fordított alapos munka.

Bizakodásra ad okot ugyanakkor a játékosok gyakorlatilag százszázalékos fizikai állapota és a kerettagok kiemelkedően pozitív hozzáállása, amilyennel a kapitány eddigi pályafutása során még nem találkozott.


Ellenfeleink mindegyikével összecsapott a csapat a decemberi, franciaországi világbajnokságon. A csoportmérkőzések során Japán ellen kínkeservesen sikerült csak nyerni, a 45. percben még egyenlő volt az állás, a végén a 34-31-es sikert komoly fegyvertényként kellett értékelni.

A középdöntő első összecsapásán majdnem hasonló volt a képlet, a lengyelek a félidőben még vezettek, végül csak 28-26-ra sikerült legyűrni őket.

Románia vb-ezüstérmes csapata sem jelentett akadályt, a torna legjobb magyar teljesítményével 34-31-es diadal született, sajnos ez volt az utolsó, hogy örülhettünk, hiszen a további négy meccsen már csak vesztesen hagyták el a pályát Görbiczék.


A mostani minitorna programja sem nekünk kedvez, hiszen a papírforma szerint Lengyelországot le kell győzni, a hazai pályán szereplő románok azonban esélyesebbnek tűnnek. Már pedig ha feltételezzük, hogy Japán mindenkitől kikap, akkor előfordulhat, hogy a másik három csapat 4-4 ponttal végez - ekkor Románia akár azt is eldöntheti a lengyelek ellen, hogy kit vigyen tovább.

Hogy a gonosz számolgatásoknak elejét vegyük, egyszerű a képlet: le kell győzni minden riválist, s akkor lehet készülni a zsinórban negyedik olimpiára.

Látni vagy nem látni?
Az olimpiai kézilabda-selejtező közvetítési jogáét a Magyar Televízió szerezte meg, ám a műsorstruktúra alapján úgy tűnik, nem minden mérkőzést közvetít élőben a közszolgálati csatorna. A pénteki, 14 órakor kezdődő magyar-lengyel összecsapást csak két és félórával később, felvételről láthatják a nézők az m1-en - úgy látszik, nem sikerült megoldani, hogy a Fekete vipera, a Baba TV és a Kisváros aktuális epizódját eltolják. Szombaton látható lesz a magyar-román meccs, ám a vasárnapi magyar-japán csak akkor kerül élő adásba, ha annak a továbbjutás szempontjából tétje van - egyébként csak 17.55-től, felvételről adja az m2.

A bukaresti torna menetrendje
március 28., péntek
14.00:
16.00:

március 29., péntek
14.00: Japán - Lengyelország
16.00: Románia - Magyarország

március 30., vasárnap
14.00: Japán - Magyarország
16.00: Lengyelország - Románia