Tanzániában csak az eső zavarta az olimpiai láng útját

Vágólapra másolva!
Az olimpiai láng vasárnap békében haladt végig egyetlen afrikai szakaszán, Dar es Salaamban, Tanzánia gazdasági fővárosában.
Vágólapra másolva!

A fáklyával a nyolcvan tagú váltó alig egy óra alatt futott végig zuhogó esőben az 5 kilométeres útszakaszon.

A szervezők eredetileg 25 kilométeresre tervezték az útvonalat, de éppen az esős időszak miatt, és nem attól tartva, hogy Kína-ellenes tiltakozások zavarják meg az ünnepi váltófutást, rövidítették le a fáklya útját.

Mohamed Shein, alelnök, aki a hivatalos kínai látogatáson tartózkodó Jakaya Mrisho Kikwete államfőt képviselte az olimpiai láng fogadásánál, leszögezte: Tanzánia fenntartás nélkül támogatja az ötkarikás játékok pekingi megrendezését.

Az olimpiai láng hétfőn Ománban folytatja útját, de a közel-keleti szultánság illetékesei is jelezték: ezen a helyszínen sem kell tartani incidensektől.