Szabó Bence: Nem a legjobbak lesznek ott az olimpián

Vágólapra másolva!
Olimpiai sorozatunkban egykori ötkarikás bajnokainkat és érmeseinket keressük fel, hogy mondják el a véleményüket a játékok és saját sportáguk változásairól, illetve beszéljenek Pekinggel kapcsolatos várakozásaikról. A mai részben Szabó Bencét, az 1988-ban csapatban, 1992-ben egyéniben aranyérmes kardvívót kérdeztük.
Vágólapra másolva!

- Milyen az élete, mivel foglalkozik manapság?
- A venezuelai vívóválogatott szövetségi kapitánya vagyok.

- Mennyiben változott meg az olimpia az ön idejéhez képest?
- Vívásban az európai országoknak nehezebb a kvalifikáció, a verseny viszont könnyebb. Előbbi kedvez például az afrikai országoknak, amelyek ezáltal elveszik a helyet az erősebb európai versenyzők elől. Női tőrben például nem indul a francia csapat, a gyengébb tunéziai viszont igen, vagyis nem a legjobbak lesznek ott az olimpián. Általánosságban elmondható, hogy "kiszélesítették" a versenyeket. Labdarúgásban kifejezetten pozitívnak tartom, hogy
csapatonként három felnőtt korú játékos is részt vehet a tornán, játszhat egy Inzaghi vagy egy Del Piero. Hangulatában szerintem a pekingi olimpia sem különbözik majd az előzőektől.

- Hol tartja az olimpiai érmeit?
- A nappaliban, bekeretezve.

- Milyen változásokon ment keresztül a sportága a visszavonulása óta?
- Sokkal atlétikusabb lett, egyre fontosabb a fizikum, a gyorsaság és az állóképesség, kevesebb szerepe van a technikai repertoárnak.

- Ha most lenne abban az életkorban, mint olimpiai sikerei idején, hogyan boldogulna a jelenlegi mezőnyben?
- Szerintem ugyanúgy a világ élvonalához tartoznék. Amellett, hogy sokféle akciót csináltam, a fizikális adottságaim a mostani követelményeknek is megfelelnének, hiszen a magasságomhoz képest elég gyors voltam.

- Milyennek látja a magyar sport, illetve sportolóink helyzetét?
- Ha csak a legfelsőbb szintet nézzük, akkor jónak. Sokkal kifizetődöbb ma olimpiai bajnoknak lenni, jóval több pénz jár érte, mint a mi időnkben. Ha az alsóbb rétegeket vesszük, már nehezebb a helyzet, mostohábbak a körülmények, a szülőknek nyolc-tízezer forintos tagdíjakat kell fizetniük, és nekik kell megvenniük a felszerelést is, amit mi még ingyen megkaptunk az egyesülettől. Az egyesületek régebben sokkal jobb anyagi helyzetben voltak, és végül is azokból indul ki minden.

- Hány magyar aranyérmet vár az olimpián?
- Hetet-nyolcat.

- Olimpikonjaink közül kiknek a szerepléséhez fűzi a legnagyobb reményket?
- A vívókéhoz és a kajak-kenusokéhoz.

- Mit gondol, ki okozhat meglepetést a magyar csapatból?
- A dzsúdós Mészáros Anett.

- Jelenleg kit tart sportágában a világ legjobbjának?
- Még mindig Sztanyiszlav Pozdnyakovot, ő igazi világklasszis.

Forrás: MTI

- Milyen újdonságokra számít Pekingben?
- Nem számítok újdonságokra.

- Mit a véleménye Tibet helyzetéről?
- Sajnálatos ez a dolog, de csak azért lett felfújva, mert Kínában lesz az olimpia. Akkor is létezett ez a probléma, amikor odaítélték a rendezés jogát, most próbálják kihasználni a játékokat, de nem javasolnám a sportolóknak, hogy ezzel és a bojkottálással foglalkozzanak.

- Mi foglalkoztatja éppen a legjobban?
- Hogy lemosattam a kocsimat, és erre elkezdett esni az eső.