Hooker szélsebesen repesztett 100 méteren

Vágólapra másolva!
Marshevet Hooker nagy szél segítette 10.76 mp-es 100 méteres ideje volt a legjobb eredmény az olimpiai válogatónak számító amerikai atlétikai bajnokság első napján, Eugene-ben.
Vágólapra másolva!

A korábbi egyetemi bajnok Hooker a nők klasszikus sprintszámának középdöntőjében érte el a figyelemre méltó eredményt, ami még úgy is kiválónak értékelhető, hogy a hátszél 3,4 m/mp-es volt futamában.

Ennél jobb időt 2000 óta senki, még hátszéllel sem tudott futni, sőt, korábban is csupán négyen, a világcsúcstartó Florence-Griffith Joyner, az azóta doppingolását bevalló Marion Jones, a francia Christine Arron és még jamaicai színekben Merlene Ottey volt ennél gyorsabb.

A szám szombati elődöntőjébe a Tyson Gayjel edző Hookerhez hasonlóan valamennyi esélyes bejutott, így a 2003-as világbajnok Torri Edwards, a 2005-ös vb-n győztes, az athéni olimpián ezüstérmes Lauryn Williams, illetve a tavalyi világbajnokság 200-as bajnoka, Allyson Felix is.

A nap egyetlen döntőjét női 10 000 méteren rendezték, amelyet Shalane Flanagan nyert meg 31:34.81 perces idővel, megelőzve a vb-harmadik Kara Goucher-t (31:37.42 p), illetve Amy Begleyt (31:43.60). Mindhárom futónő eredménye olimpiai indulást ér.

Az előfutamokban Asafa Powell gyorsabb volt Usain Boltnál férfi 100 méteren a jamaicai atlétikai olimpiai válogatón.

A szám világcsúcsát 9.74 mp-es idejével május 31-ig birtokló Powell futamát 9.90 mp-es eredménnyel nyerte, míg a friss rekorder Bolt (9.72 mp) 10.19-cel lett első.

Az eredményekből ugyanakkor messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, hiszen mindketten igazi ellenfél nélkül futották végig a távot. A szám elődöntőjét és döntőjét szombaton rendezik.