Hansen 200 mellen, Hoff 100 gyorson betlizett

Vágólapra másolva!
Garrett Weber-Gale a döntőben is 48 másodperc alatt úszott 100 m gyorson, ezzel megnyerte a számot az Egyesült Államok bajnokságán, egyben olimpiai válogatóján, Omahában. A legutóbbi versenynap nagy vesztese, Brendan Hansen, aki 200 m mellen csak a negyedik lett.
Vágólapra másolva!

Weber-Gale a 47.78 mp-es előfutambeli idejét ugyan nem tudta megismételni a fináléban, de a 47.92 miatt sem kell szégyenkeznie. A két remek eredménnyel egyúttal jelezte, az esélyesek közé tartozik majd a pekingi olimpián, akárcsak a másodikként záró Jason Lezak (48.05), aki az elődöntőben még nála is gyorsabb volt (47.58).

Michael Phelps az előfutamban ugyancsak remek időt ért el, 47.92-t úszott, de a folytatásban már nem szerepelt. Produkciójával csupán azt igyekezett bizonyítani, hogy helye van a 4x100-as olimpiai váltóban.

Brendan Hansen 200 m mellen elmaradt a várakozástól, negyedik lett, így abban a számban, amelyben világcsúcstartó volt és Athénban bronzérmet szerzett, nem lehet ott az olimpián. Beszámolók szerint 150-nél még az élen úszott, az utolsó hosszon azonban csak a hatodik legjobb idő volt az övé. Scott Spann és Eric Shanteau indulhat ezen a távon a játékokon.

Katie Hoff, aki már négy számban ötkarikás indulási jogot szerzett, 100 m gyorson nem jutott túl az elődöntőn.