Minden napra jut világcsúcs az amerikai úszóválogatón

Vágólapra másolva!
Világrekorddal, 2:06.09 perces idővel győzött 200 m háton Margaret Hoelzer az amerikai úszók válogatóversenyén, Omahában.
Vágólapra másolva!

A szám 25 éves világbajnoki címvédője a zimbabwei Kirsty Coventry február 16-án, Columbiában úszott 2.06.39-es eredményét szárnyalta most túl, ezzel a viadal kilencedik világcsúcsa született meg. Hoelzer több mint egy mp-cel javította meg egyéni legjobbját, korábban 2:07.16-ig jutott. A második helyen a 15 éves Elizabeth Beisel végzett, ugyancsak kiváló, 2:06.92-es idővel, s a 400 m vegyes után már a második számban kvalifikálta magát a pekingi játékokra.

Az úszósport jelenlegei elsőszámú klasszisa, Michael Phelps viszont már az ötödik egyéni számban harcolta ki az olimpiai részvétel jogát, miután elsőként csapott a célba 100 m pillangón, 50.89 mp-es eredménnyel. A világcsúcstartó Ian Crocker végzett a második helyen, 51.62-vel. "Ez a hét úgy alakult, ahogy terveztem. Készen állok az olimpia jelentette kihívásra. Pekingben sokkal nehezebb dolgom lesz. A játékokon magasabb a színvonal és ott vannak a váltók, amelyek kevésbé kiszámíthatók" - nyilatkozott Phelps, aki a kínai fővárosban 200 m gyorson, 100 és 200 m pillangón, valamint 200 és 400 m vegyesen indul, továbbá rajthoz áll a 4x200-as és a 4x100-as gyors- illetve a 4x100-as vegyes váltóban.

A 23 éves, hatszoros ötkarikás bajnok - aki 2004-ben, Athénban a fél tucat arany mellé két bronzot is szerzett - egyedi bravúrra készül Pekingben, szeretné megdönteni a honfitárs Mark Spitz egy olimpián belül elért rekordját, melyet hét arannyal 1972-ben, Münchenben állított fel.

Nem lesz ott viszont negyedik olimpiáján 50 m gyorson a címvédő Gary Hall Jr., aki a szám döntőjében 21.91 mp-cel negyedikként csapott a célba. A 33 éves showman olyan köpenyben vonult be, amilyet profi bokszolók szoktak viselni, és "lövöldözős" cowboy produkcióval szórakoztatta a közönséget. A medencében viszont már nem volt ilyen sikeres, hárman is megelőzték őt. Győzött a 100-on is első Garrett Weber-Gale (21.47), míg a második Ben Wildman-Tobriner (21.65) lett, így ők indulhatnak ebben a versenyben Pekingben.

A nőknél Katie Hoff megnyerte a 800 m gyorsot, ezzel Phelpshez hasonlóan az ötödik egyéni számában kvalifikálta magát.