Nagyon izgul tűzről pattant úszócsillagunk

Vágólapra másolva!
Ha a világranglistát vesszük alapul, ami kétségkívül jó támpontot ad az esélylatolgatáshoz, akkor úszóink közül Cseh László mellett Kovács Emese juthat a legmesszebbre Pekingben. A Jövő SC mindössze 17 éves, tűzről pattant versenyzője 200 méter pillangón a világ idei negyedik legjobb eredményének birtokosa, amellyel tavasszal ezüstérmet nyert az eindhoveni Eb-n. S bár itthon az elmúlt heti magyar bajnokságon a dobogóról is leszorult, a felkészülés közepette ebből azért nem kell messzemenő következtetéseket levonni. 
Vágólapra másolva!

A női 200 méteres pillangóúszás idei világranglistáját a japán Nakanisi vezeti 2:06,38-cal, a második helyen a francia Monge áll az eindhoveni Európa-bajnokságon aranyat érő 2:06,59-es idejével, harmadik a brit bajnokságon győztes Lowe 2:06,64-gyel, a negyedik pedig Kovács Emese, aki az Eb-n 2:06,71-es nagy magyar csúccsal csapott be másodikként. Pekingben azonban egy olyan rangsort vesznek majd figyelembe az előfutamok beosztásánál, amely a tavalyi eredményeket is tartalmazza, és így némileg változik a sorrend. Az olimpiai bajnok lengyel Jedrzejczak ugyanis az elmúlt évben repesztett egy 2:05,92-es időt, a világcsúcstartó ausztrál Schipper pedig 2:06,39-vel áll, ezekkel az első és a harmadik helyre kerülnek, Kovács Emese pedig hatodikként van rangsorolva.

A 2:05,40-es világcsúcsát még 2006-ban elért Schipper mindenesetre idén még csak 2:06,82-ig jutott, Jedrzejczak pedig 2:07,12-ig. Érdekes a tavalyi melbourne-i vb végeredményét is felidézni: Schipper 2:06,39-cel vitte el az aranyat, az amerikai Vandenberg 2:06,71-gyel az ezüstöt, Jedrzejczak 2:06,90-cel a bronzot. Vandenberget azonban kihúzhattuk az ellenfelek listájáról, mert az amerikai válogatón csak harmadik lett Breeden (2:06,75) és Hersey (2:07,33) mögött, így ők ketten indulhatnak az olimpián.

Az elmúlt heti magyar bajnokság után Kovács Emese pekingi kilátásait elemezve akár rossz érzéseink is lehetnének, hiszen a Jövő SC versenyzője a dobogóról is leszorult, csupán 2:12,07-et úszott, s ennél Boulsevicz Beatrix (2:10,44), Dara Eszter (2:10,60) és Mutina Ágnes (2:11,37) is jobbat ért el; ám Emese edzője, Fehérvári Balázs már az ob előtt jelezte, hogy tanítványától a felkészülés közben most nem várhatunk nagy időt.

- Amióta legutóbb láttuk, sokat fogyott. Mi ennek az oka? - kérdeztük Kovács Emesét, aki 17 évesen már kétszeres Eb-ezüstérmes, hiszen tavaly a debreceni rövid pályás Eb-n is második lett 200 pillangón.
- Igen, legalább öt kilót leadtam, és ez szükségszerű is volt. Mert amikor majd elkezdem a szénhidrátkúrát, hogy legyen erőm az olimpiára, úgyis hízni fogok.

- Hány éremmel zárta az országos bajnokságot?
- Aranyat csak egyet nyertem, 200 mellen; azaz dehogyis egyet! Kettőt, mert a 4x100-as gyorsváltóba is bekerültem, aminek nagyon örültem, mert a gyorsúszás nem az erősségem. Most azonban egy másodpercet javítottam az eddigi legjobb eredményemen, és a Jövő SC országos csúcsot ért el, szóval, ezt nem lett volna szabad elfelejtenem! A két arany mellé pedig még két ezüstöt és három bronzot szereztem.

- Viszont a fő számában, 200 pillangón lemaradt a dobogóról. Ez mennyire szomorítja el?
- Igazából nem zavar. Az ob-n rengeteg versenyszámban elindultam, és a felkészülés közepette számítottam rá, hogy akár érem nélkül is maradhatok. A 200 pillangó erős szám itthon, rajtam kívül még hárman teljesítették az olimpiai A szintet. És sajnos a felkészülésem nem volt teljesen zavartalan. Az edzőtáborban átestem egy arcüreggyulladásom, az ob előtt pedig a combom húzódott meg, és azáltal, hogy nem tudtam rendesen delfinezni, el is romlott a technikám. Remélem, az olimpiáig most már nem jön semmi nyavalya...

- Pekingben csak a 200 pillangón indul, pedig jó lett volna, ha előtte 100-on bemelegíthet.
- Bizony, ez tényleg jó lett volna, de sajnos az Eb-n csúcsformában sem tudtam 100-on A szinten úszni, és erre most a bajnokságon nem volt esélyem. A B szintem ugyan megvan, de ez most már nem ér semmit, mert Dara Eszter az ob-n A szintet úszott, így ebben a számban ő indulhat az olimpián.

Forrás: [origo]

Edzőjével, Fehérvári Balázzsal

- Mit szól az Aréna forradalmian új dresszéhez?
- Az elején bizalmatlanul fogadtam, nem is akartam felpróbálni, úgy voltam vele, hogy továbbra is a régi cápámban fogok úszni. Ám az 50 pillangóra mégis felvettem az újat, és egyből megtetszett. Igaz, hogy fent a nyakamnál szorít, de nagyon jó az anyaga, és meggyőződésem, hogy ebben sokkal jobb időt lehet elérni, mint a hagyományosban. 100-on is az újban úsztam, kétszázon viszont még nem próbáltam ki.

- Figyeli a világranglistát?
- Igen, tudom, hogy az idei eredményeket tekintve a negyedik helyen állok, nem sokkal elmaradva az előttem levőktől. Az első egy japán lány, viszont a két leghúzósabb ellenfél, a világcsúcstartó Schipper és az olimpiai bajnok Jedrzejczak mögöttem van.

Forrás: [origo]

Az eindhoveni Eb kellemes emlék

- Hogyan látja a pekingi esélyeit?
- Hááát..., bevallom, az Eb előtt jobban bizakodtam. Az a baj, hogy nagyon izgulós típus vagyok, és mindig úgy gondolom, hogy úgyse fog sikerülni, amit eltervezek... Azzal azért próbálom magam nyugtatni, hogy tizenhét évesen tulajdonképpen nincs veszítenivalóm, az én időm a londoni olimpián jöhet el. Mindenesetre Pekingben szeretném a legjobb időeredményemet megjavítani, és majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

- A jelek szerint a reklámszakma már így is felfigyelt önre!
- A szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos kampányra gondol? Igen, kaptam egy felkérést, és örömmel elfogadtam, mert ez a kezdeményezés, és az ehhez hasonlóak közel állnak hozzám. Mást ne mondjak, a bioétkezésnek is nagy híve vagyok. Az ökokampány óriásplakátján már legalább nyolc helyen láttam viszont magam, de az úszótársaim közül mások is észrevettek, és időnként cikiznek is rendesen!