Társoldalunk:

Százéves álom valósul meg Pekingben

2008.07.23. 10:01

Kína számára a pekingi olimpiai játékok egy "százéves álom" megvalósulását jelentik. Ez a siker főleg egy kínai diplomata kitartásának, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) volt elnöke, Juan Antonio Samaranch támogatásának köszönhető.

1908-at írtak, amikor egy Csang Po-lin nevű tiencsini tanár azt javasolta, hogy Kínában szervezzenek olimpiai játékokat. "Száz éve ez a nagy kínai idealista vetette fel először ezt a gondolatot, és mi, kínaiak azóta álmodunk erről" - mondta Teng Ja-ping, az asztalitenisz kétszeres (1992 és 1996) olimpiai bajnoka.

Abban az időben azonban csak kevesen karolták fel a gondolatot az összeomlás szélén álló, a nagyhatalmak vetélkedésének tárgyát képező országban.

Néhány évvel később Csang Kaj-sek tábornok nacionalista kormánya jelezte, hogy Kína pályázni fog az olimpiai játékok megszervezésére. Ez a terv is semmivé lett a tábornok által vezetett Kuomintang veresége nyomán, azzal, hogy a véres polgárháborúban a kommunisták szerezték meg a hatalmat 1949-ben.

Csang Kaj-sek Tajvan szigetére menekült és azt próbálta elérni, hogy ottani kormányát ismerjék el Kína törvényes képviselőjeként - ami évtizedeken át hátráltatta Peking olimpiai álmait.

A kommunista Kína számára az első sikert az jelentette, hogy 1952-ben a tajvani küldöttség tiltakozása ellenére részt tudott venni a helsinki olimpián - mire a tajvaniak kivonultak a játékokról.

Azonban Peking a kulisszák mögött hiába fejtett ki nagy nyomást annak érdekében, hogy a NOB ismerje el Kína egyedüli képviselőjeként, a kommunisták nem érték el céljukat. Válaszul Kína 1956-ban bojkottálta a melbourne-i olimpiát és a következő évben kivált az olimpiai mozgalomból.

Három évtizedig tartott ez a helyzet. A visszatérésben a kulcsember Ho Csen-liang volt. Ő nyelvészként dolgozott, amikor Csou En-laj miniszterelnök diplomatává nevezte ki a sportminisztériumba. Csou volt az a kínai politikus, aki az Egyesült Államok viszonylatában az úgynevezett "pingpong-diplomáciát" kezdeményezte, ő a sportban kiváló eszközt látott arra, hogy erősítse a kínai befolyást.

(A pingpong-diplomácia kifejezés akkor vonult be a köztudatba, amikor 1971-ben egy amerikai asztalitenisz-csapat látogatott Kínába, amellyel akkoriban az Egyesült Államoknak nem volt diplomáciai kapcsolata, a két ország hivatalos viszonya kifejezetten ellenséges volt. Az amerikai sportolókat Kína elhalmozta baráti gesztusokkal, ekkor indult meg az a folyamat, amely Nixon amerikai elnök 1972-es, történelmi kínai látogatásához vezetett.)

Amikor 1978-ban Teng Hsziao-ping vált Kína legfőbb irányítójává, Ho Csen-liang segítségével támasztotta fel Kína olimpiai törekvéseit. A sportdiplomata folytatta azokat a tárgyalásokat, amelyek eredményeként Kína 1981-ben visszatért az olimpiai mozgalomba, majd egy évtized sem telt bele, és alelnökévé vált a szervezetnek.

"Sportkörökben népszerű személyiség volt és nehéz elképzelni, hogy nélküle Kína elnyerhette volna a játékokat" - fejtette ki Susan Brownell, a kínai sport szakértője, aki angolra fordította Ho könyvét.

1981-ben Ho egyetlen lelkes támogatóra lelt a NOB keretében: Samaranchra. A spanyol sportdiplomata 1980-tól 2001-ig volt a NOB elnöke, és Brownell asszony szerint úgy érezte: Peking kiválasztása a játékok színhelyéül a legnagyszerűbb örökség, amit utódjára hagyhat.

Peking először 1990-ben pályázott az olimpia megrendezésére - a 2000-es játékokra. A demokrácia-mozgalom elleni 1989 évi Tienanmen-téri megtorlások emléke azonban még friss volt és a NOB kétszavazatnyi többséggel Sydneyt választotta.

A kínai vezetők a csalódás után ismét bekapcsolódtak a versenybe, hogy elnyerjék a 2008-as olimpia megrendezésének jogát, ennek érdekében megerősítették Ho Csen-liang csapatát.

2001. július 13-án Moszkvában Kína végre megvalósíthatta álmát. Peking nyerte el az olimpia megrendezésének jogát 56 szavazattal, messze megelőzve két fő vetélytársát, Torontót, amely 22 voksot kapott és Párizst, amely 18-at.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK