Orosz atlétacsillagok azonos doppingmintája

Vágólapra másolva!
A korábbi hattal szemben hét orosz olimpikon, köztük világbajnokok és vb-érmesek versenyzési jogát függesztette fel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF). A megnevezett versenyzők között szerepel Olga Jegorova, az edmontoni világbajnokságon 5000 m-en aranyérmes atléta is.
Vágólapra másolva!

Az orosz szövetség bejelentése szerint az IAAF arról tájékoztatta őket, hogy a hét atléta doppingmintája DNS-egyezést mutat. Ez arra utal, hogy egy személytől származnak a minták.

A március 9-én fedettpályán 3:57.71 perccel világrekordot futott és 800-on a világ idei legjobbjával (1:54.85 p) rendelkező Jelena Szoboljeva mellett a valenciai vb-n mögötte ezüstérmes Julija Fomenko, az 1500-on kétszeres világbajnok Tatyjana Tomasova, a vb-ezüstérmes Darja Pisalnyikova, a 800-on szintén a világ élvonalába tartozó Szvetlana Cserkaszova és a kalapácsvetésben volt világcsúcstartó Gulfija Hanafejeva neve szerepel a listán.

Utóbbi januárban már fennakadt egy doppingvizsgálaton. A hét atléta közül öten voltak tagjai az olimpiai küldöttségnek, mindannyian éremeséllyel indultak volna a játékokon.