Társoldalunk:

350 km/órával száguld az olimpiai gyorsvasút

2008.08.01. 16:45

Egy héttel az olimpia előtt Kínában átadták a Peking és Tiencsin között közlekedő gyorsvasutat. A fővárostól 120 kilométerre fekvő Tiencsin kikötővárosban az olimpia idején a labdarúgó-mérkőzéseket tartják.

Az új vasút óránként 350 kilométeres sebességre képes, és ezzel az eddigi 70 perces utat 30 percre rövidíti - jelentette az Új-Kína hírügynökség.

Tiencsin érdekessége magyar szemszögből, hogy az 1900-as kínai bokszerlázadást követően az Osztrák-Magyar Monarchia egy 2,5 négyzetkilométeres területet kapott - 40 ezer lakossal - a városból, mivel a lázadás leverésére négy cirkálót küldött.

Amikor Kína 1917-ben hadat üzent, a koncesszió odaveszett, de addig is a terület birtoklása több kiadással, mint bevétellel járt a monarchia számára - emlékeztetett az APA hírügynökség.

* * *

Az FC Barcelona, a Schalke 04 és a Werder Bremen a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult annak nyomán, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) állásfoglalása alapján valamennyi klub köteles elengedni valamelyik válogatottba meghívott 23 éven aluli játékosát a pekingi olimpiára.

A katalán, illetve a két német együttes továbbra is igényt tartana egy-egy kiválóságára, az argentin Lionel Messire, a brazil Rafinhára és a szintén brazil Diegóra. A lausanne-i székhelyű szervezet augusztus 5-ig kialakítja és közzé is teszi álláspontját.

A három klub azért nem kívánja elengedni érintett játékosát Pekingbe, mert az olimpia alatt Bajnokok Ligája-selejtező (Barcelona és Schalke 04), illetve bajnoki (Werder Bremen és Schalke 04) mérkőzés vár a csapatra.

Mindeközben Joseph Blatter FIFA-elnök megismételte, hogy el kell engedni a meghívott 23 éven aluli labdarúgókat. "Ezt az elvet 1988-ban fogalmaztuk meg. Húsz éve működött, mostanáig senki nem kérdőjelezte meg" - mondta a sportvezető.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK