Nadal elvegyül, Federer győzelemre tör

Vágólapra másolva!
Luxusszálló helyett az olimpiai faluban kért szállást a tenisz-világranglistán a játékok idején élre ugró Rafael Nadal. Roger Federer a hotel mellett döntött és Pekingben feledtetné az elmúlt fél év kudarcait.
Vágólapra másolva!

"Érezni akarom az olimpia légkörét, és minél több spanyol sportolóval szeretnék találkozni, beszélgetni" - jegyezte meg a világranglistát augusztus 18-tól vezető klasszis, aki a svájci Roger Federer 235 hete tartó egyeduralkodásának vet véget.

"Igaz, hogy a legutóbbi tornámon kikaptam, de a sportban mindig benne van a vereség lehetősége. Amúgy nem gondolok a kudarcra, bízom benne, hogy legjobb formámat tudom nyújtani, és az talán elég lesz az aranyéremre" - tette hozzá Nadal.

Federer idén még nem nyert Grand Slam-tornát, öt év után először kikaptt Wimbledonban, és augusztus 18-án, 235 hét vezetés után csupán második lesz a világranglistán.

"Számomra a következő hetek nagyon fontosak, a pekingi olimpiával, aztán a US Opennel. Még nagyon sok lehetőségem van arra, hogy összeszedjem magam. Remélem, hogy éppen itt fogom kezdeni, és beteljesítsem álmomat az olimpiai arannyal" - nyilatkozta Federer, aki pénteken, éppen 27. születésnapján a svájci csapat zászlóvivője lesz a nyitógálán.

Kollégájával ellentétben Federer úgy döntött, hogy szállodában lakik az olimpiai falu helyett. "Megszoktam, hogy egész évben szállodában lakom és nem akartam változtatni szokásaimon" - hangsúlyozta, ugyanakkor az olimpiai falut "csodálatosnak, kellemesnek és üdének" nevezte.

A svájci teniszklasszis 2000-ben Sydneyben a negyedik helyen végzett, négy évvel később Athénban a második fordulóban kiesett a cseh Tomas Berdychhel szemben. Pekingbe egy héttel a verseny kezdete előtt érkezett meg, hogy a maga javára fordítson minden esélyt. "Így sokat tudok edzeni és jól érzem magam. De mindenkinek van egy esélye. Majd meglátjuk a verseny során, hogy kinek lesz a legjobb napja. Remélem, hogy nekem" - mondta.