Dél-amerikai versenyfutás várható az olimpiai futballtornán

Vágólapra másolva!
A labdarúgásban rendszerint nem számít kiemelkedő eseménynek az olimpia, az elmúlt időszakban azonban rengeteget foglalkoztak a pekingi futballtornával, amely elsősorban klubok és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) vitái kapcsán került előtérbe. Magáról a játékról kevesebb szó esett, pedig a viadal ezúttal rendkívül magas színvonalat ígér.
Vágólapra másolva!

Az olimpia amolyan hibrid versenynek számít a nemzetközi labdarúgásban, hiszen tulajdonképpen egy korosztályos tornáról van szó, ahol a 23 éven aluliak játszhatnak, ugyanakkor minden válogatott három túlkorost is szerepeltethet az ötkarikás játékokon. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a FIFA nem rögzítette a hivatalos versenynaptárában a tornát, aminek köszönhetően a klubok egy része nem akarta elengedni játékosait a válogatottakhoz, mondván, erre semmi sem kötelezi őket (a szokásjogra hivatkozni ugyanis meglehetősen gyenge érv Sepp Blatter részéről...) Ennek köszönhetően szinte órákkal az első mérkőzés előtt is bizonytalan néhány futballista szereplése, hiszen pár egyesület a nemzetközi sportbírósághoz fordult az ügyben. Így tett például az FC Barcelona is a pekingi játékok egyik legnagyobb sztárjával, Lionel Messivel kapcsolatban.

Az argentin támadó azért alighanem ott lesz az albicelestében, amely a torna legnagyobb favoritjának számít - már csak azért is, mert Argentína címvédőként indul Pekingben. A dél-amerikai csapat tele van olyan futballistákkal, akik már a legmagasabb szinten is bizonyítottak, elég, ha csak Sergio Agüeróra, Fernando Gagóra vagy Ezequiel Garayra gondolunk, és akkor a túlkorosokat még nem is említettük. Igaz, ezzel akadt egy kis problémája a csapat mesterének, Sergio Batistának, aki ugyan számíthat Javier Macheranóra és Juan Román Riquelmére, de védelmet már nem tudta úgy megerősíteni egy idősebb focistával, ahogyan szerette volna, hiszen klubja kérésére sem Gabriel Heinze, sem Nicolás Burdisso nem utazott el Pekingbe. Végül a harmadik túlkoros az RSC Anderlecht bekkje, Nicolás Pareja lett, de Argentína még így is nagyon erősnek tűnik.

Akárcsak a címvédő várható legnagyobb riválisa, Brazília, ahol még több gond akadt a keret kijelölésekor. Hiába szerette volna a szakvezető, Dunga kivinni az olimpiára Robinhót vagy éppen Kakát, az pedig majd csak Pekingben derül ki, hogy Ronaldinho milyen formában lesz - a nyáron az AC Milanba igazolt klasszis tavasszal nem remekelt a Barcelonában, és a hírek szerint némi túlsúlyt is felszedett. A képességei mindazonáltal nem változtak, és csak rajta múlik, hogy összeszedi-e magát. A braziloknak természetesen Ronaldinhón kívül is akadnak kivételes futballistáik az olimpiai keretben, a manchesteri Anderson például nagyon hasznos csapattag lehet, de a fő figyelem alighanem a Milan-támadóra, Alexandre Patóra irányul majd. A sorsolás érdekessége, hogy az argentin-brazil álomdöntő csak akkor jöhet létre, ha az egyik csapat első, a másik pedig második helyezett lesz csoportjában, vagyis ha ugyanabban a pozícióban mennek tovább kvartettjükből (mindketten első, vagy második helyen), akkor már az elődöntőben összefutnak egymással.

Persze nem csak a két dél-amerikai csapatban lesznek ismert futballisták: a korosztályos Európa-bajnokként Kínába utazott holland együttesben például a nyári Eb-t sérülés miatt kihagyott Ryan Babel, vagy a Real Madrid focistája, Royston Drenthe is szerepel. Az Oranje túlkorosai közül ketten is csatárok, Foppe de Haan alighanem úgy érezte, hogy a támadó részlegben van szükség a legnagyobb rutinra, ezért nevezte a tornára Roy Makaayt és Gerald Sibont - utóbbi az olimpia második legöregebb futballistája lesz a maga 34 évével. A legidősebb futballista az Egyesült Államok keretében szerepel a veterán támadó, Brian McBride személyében, aki nemrég múlt 36 esztendős.

Az európai együttesek közül az olaszokat érdemes még kiemelni, akik elsősorban a korosztályos válogatottra építenek (egyetlen túlkorosuk a Lazio csatára, Tommaso Rocchi), és a fiatalok számára az olimpia igazi kiugrási lehetőséget jelent. A Juventus FC játékosa, Sebastian Giovinco a torna egyik nagy felfedezettje lehet, más kérdés, hogy a középpályás az olimpiai szereplés miatt kénytelen kihagyni a felkészülést a Zebrákkal, ami klubkarrierjében akár hátrány is lehet. De Giovinco a 2004-es olimpián szerepelt olasz csapatra gondolva alighanem úgy vélte, hogy érdemes játszania Pekingben: az athéni csapatból két évvel később öten is világbajnokok lettek...

Az afrikai országok az elmúlt időszakban kifejezetten jól szerepeltek az olimpiákon, így most is érdemes odafigyelni a fekete kontinenst képviselő válogatottakra. Elsősorban Nigériára, hiszen hazájában a csapatot nemes egyszerűséggel csak Dream Team IV-nek nevezik - az első nigériai Dream Tream az 1996-os olimpián aranyérmet nyert gárda volt... A csapat gerincét a 2005-ös U20-világbajnokságon ezüstérmet nyert együttes adja, és főleg a támadósora tűnik erősnek: itt szerepel az egyetlen túlkoros Peter Odemwingie személyében, és ebben a csapatrészben láthatjuk az Angliából "honosított" Victor Anichebét is. A kameruniaknál viszont a védelemben játszanak a legjobbak: az egyaránt a Premier League-ben szereplő Alexandre Song és André Bikey garancia arra, hogy a Szelídíthetetlen Oroszlánok ellen nehéz lesz gólt szerezni. És ha már az afrikaiaknál tartunk: a magyar futballszurkolók egy olyan csapatért is szoríthatnak, amelyből ketten hazánkban légióskodnak. Az elefántcsontpartiaknál ugyanis ott van a keretben a Honvéd két focistája, Benjamin és Abraham is - akárcsak a Chelsea FC szélsője, Salomon Kalou...