Finoman kioktatta Kínát Bush

Vágólapra másolva!
A gazdasági fejlődésről szóló dicséretbe csomagolva bírálta Kínát az emberi jogok sérelme miatt George Bush amerikai elnök, amikor úton a pekingi olimpiai játékokra beszédet mondott a thai fővárosban. Bush szerint a kínai fiatalok idővel követelni fogják az eszmék szabad áramlását is.
Vágólapra másolva!

Helyi idő szerint csütörtök este, a pekingi olimpia nyitánya előtt egy nappal mondott beszédet a thai fővárosban, Bangkokban George Bush amerikai elnök. Busht érték bírálatok jogvédők részéről, amiért úgy döntött, hogy elmegy a játékok megnyitójára. Most ők részben megnyugodhattak, mert az elnök finoman ugyan, de bírálta Kínát az emberi jogok megsértése miatt.

Az elnök dicsérte Kína gazdaságát, de az szerinte csak az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása mellett érheti el teljesítőképessége csúcsát. "A fiatalok, akik a termékek szabad áramlásának világában nőnek fel, végül követelni fogják az eszmék ugyanilyen szabad áramlását" - mondta Bush.

Azt mondta, az USA elismeri, hogy a szabadpiaci reformok miatt bekövetkezett gazdasági fellendülés "jó a kínaiaknak" és az ország vásárlóereje "jó a világnak". Bush ugyankkor kijelentette azt is: "Az Egyesült Államok hisz benne, hogy Kína népe is megérdemli azokat az alapvető szabadságjogokat, amelyekhez természetes joga van minden emberi lénynek."

Amikor 2001-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Kínának ítélte az olimpia megrendezési jogát, Peking megígérte, hogy lépéseket tesz az emberi jogok érvényesítésében, biztosítják a média szabadságát, fejlesztik az egészségügyet és az oktatást - emlékeztet a BBC.

Az Amnesty International emberi jogi szervezet szerint azonban még mindig vannak politikai foglyok Kínában, sokan otthon nélkül maradnak a városfejlesztések miatt, akadályozzák az újságírók munkáját, blokkolnak egyes internetes oldalakat, kényszermunka-táborokat tartanak fent, és bántalmazzák a fogvatartottakat. Legutóbb a márciusi tibeti tüntetések vérbe fojtása miatt bírálták sokat Kínát.