Kézilabdatorna a testvériség jegyében

Vágólapra másolva!
Külön érdekességet jelent a pekingi olimpia kézilabdatornáján, hogy a mezőnyben öt testvérpár szerepel, s nem elképzelhető, hogy akad majd olyan család, amely akár két aranyérmet is begyűjthet.
Vágólapra másolva!

A férfiaknál a lengyel, a spanyol és a francia válogatottban található testvérpár. Marcin és Krzysztof Lijewski már a 2007-es világbajnokságon és az idei, norvégiai Európa-bajnokságon is ott volt a lengyel keretben.

"Nagyon különleges érzés, de főleg a szüleink számára. Édesapánk nagyon büszke ránk" - nyilatkozta Krzysztof Lijewski.

A franciáknál Bertrand és Guillaume Gille már rutinos ötkarikás szereplőnek számít, hiszen Pekingben már a harmadik olimpián szerepelnek. "12 éve játszunk egymás oldalán, ez hihetetlen nagy dolog, főleg, ha olimpiáról van szó" - jegyezte meg Bertrand Gille, hozzátéve, sikereik nagy részét édesapjuknak köszönhetik.

A spanyoloknál Raúl és Alberto Entrerrios jelenti a családi kötődést, előbbi most debütál, utóbbi mát Athénban is pályára lépett.

Forrás: Getty Images

Guillaume és Bertrand Gille

A hölgyeknél Norvégia a viadal egyik fő aranyérem-várományosa, a skandinávoknál évek óta meghatározó játékos Kristine Lunde és Katrine Lunde Haraldsen. De Angolánál is vannak testvérek, Luisa Kiala és Natalie Maria Bernardo első alkalommal játszanak együtt az olimpiatörténelemben.

Kézilabda számokban
1976-ban került fel a női kézilabda az olimpia programjába

204 cm magas a kézilabdatorna legmagasabb játékosa, a németek kapusa, Johannes Bitter.

48 kg a súlykülönbség a legtestesebb és legvékonyabb női játékos, Jelena Poljenova (orosz, 98 kg) és Kim Ona (dél-koreai, 50 kg) között.

38 éves a torna legidősebb játékosa, a németek világklasszis beállósa, Christian Schwarzer.

18 éves a torna legfiatalabb játékosa, az angolai Azenaide Danila Jose Carlos.

3-szor nyert olimpiai aranyérmet Andrej Lavrov (1988, 1992, 2000), ezzel ő az ötkarikás történelem legeredményesebb játékosa.