Válogatott labdarúgókat hívna vissza az olimpiáról a Partizan

Vágólapra másolva!
A Partizan Belgrád labdarúgócsapata két olimpián szereplő futballistát szeretne visszahívni a szerb férfi válogatottból, mert a gárda szerdán a Fenerbahce ellen Bajnokok Ligája selejtezőmérkőzést játszik.
Vágólapra másolva!

Helyi médiaértesülések szerint azonban Ljubomir Fejsát és Zoran Tosicot semmiképpen sem szeretné elengedni Miroslav Djukic szövetségi kapitány. "A Partizan követelése egyszerűen nevetséges. Ha elengedném a játékosokat, a többiek is távoznának. Úgy néznénk ki ezután, mint egy cirkusz, nem pedig futballcsapat" - nyilatkozta Djukic a Sportski Zurnal című sportnapilapnak.

Korábban az FC Barcelona az argentin Lionel Messi, a Werder Bremen a brazil Diego, a Schalke 04 pedig a szintén brazil Rafinha szereplése miatt a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, mert a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) valamennyi klubot kötelezte arra, hogy a válogatottakhoz meghívott 23 éven aluli játékosokat elengedjék Pekingbe. A CAS szerdán úgy döntött, hogy erre nem kötelezhetőek a csapatok.

Messi, Diego, és Rafinha végül maradt az olimpián, és már pályára is léptek válogatottjaikban, miután klubjaik nem hívták vissza őket.