Nadal kimerült a megnyitón

Vágólapra másolva!
Rafael Nadal spanyol teniszcsillag arról panaszkodott, hogy a pekingi olimpia nyitóünnepsége alaposan kimerítette.
Vágólapra másolva!

A 22 éves sztár, aki az olimpiai döntő másnapján, augusztus 18-án átveszi a világranglista első helyét a 235 hete egyeduralkodó svájci Roger Federertől, azt mondta, megérte a fáradtságot a sok várakozás, mert káprázatos, életre szóló élményben lehetett része.

"Az olimpiai tenisztorna és az utána következő US Open lesz az utolsó két nagy csata, aztán egy hónap pihenés következik" - fogalmazott a Mallorcáról származó fenomén.

A vasárnap kezdődő olimpiai tenisztornán Federer az első, míg Nadal a második kiemelt. A svájci játékos az orosz Dmitrij Turszunov ellen kezd. Az idén a Roland Garroson és Wimbledonban is diadalmaskodó Nadal a nyitó körben az olasz Potito Staracéval játszik.

A gigantikus ünnepség és az azt övező szigorú biztonsági intézkedések miatt a versenyzőknek és a nézőknek jóval az események kezdete előtt a helyszínre kellett érniük. A ceremónia ráadásul négy óra hosszáig tartott.