Mohamed is a legjobb tizenhat között női tőrben

Vágólapra másolva!
Harmadik magyarként Mohamed Aida is bejutott a legjobb 16 közé a női tőrözők között a pekingi olimpián. A tavalyi világbajnokság bronzérmese könnyedén, 15-7-re verte az 1984-es nyári játékok bajnokát, a kínai születésű, de kanadai színekben versenyző 50 esztendős Luan Jujiét.
Vágólapra másolva!

A piros-fehér-zöld színek képviselői közül elsőként Knapek lépett pástra, mégpedig Szun Csao ellen. A kínai versenyző mellett leginkább az szólt, hogy hazai közönség előtt vív, márpedig szurkolója akadt bőven, mert, ahogy az első két napon, úgy hétfőn is szinte megtelt a négyezres vívócsarnok.

Az egyéniben kétszeres vb-bronzérmes Knapek irányított az asszóban, többnyire nála volt az előny, igaz, rendszerint csak egy-két tusnyi. Aztán a harmadik három percben elhúzott, már 14-9 is vezetett, a vége mégis izgalmasan alakult. Szun egymás után adta találatait, miközben zúgott a "Kína, Kína" buzdítás, de 14-13 után megint a magyar akció volt eredményes, Bernát Zoltán szövetségi kapitány egy felszabadult "Igen" kiáltással nyugtázta, hogy megvan a továbbjutás.

Másodikként Varga Gabriella kezdte meg a szereplését, akinek Mariana Isabel Gonzalez Parrát kellett legyőznie. A venezuelai vívónak előzőleg nem voltak kiemelkedő eredményei, így a 2003-ban egyéniben Európa-bajnok, a négy évvel ezelőtti olimpián hatodik helyezett Varga számított esélyesebbnek. Ezt a mutatott teljesítményével alá is támasztotta, 15-2-vel melegített be.

A magyarok közül harmadikként Mohamed Aida vívott, mégpedig egy korábbi olimpiai bajnokkal. A kanadai színekben szereplő, kínai származású 50 éves Luan Jujie 1984-ben, Los Angelesben nyert ebben a szakágban, ő volt Ázsia első ötkarikás vívóbajnoka. 1989-ben abbahagyta az aktív versenyzést és Kanadába települt át, ahol edzőként tevékenykedett. A sydneyi olimpia évében, 2000-ben tért vissza, és eredményeivel kiharcolta az olimpiai részvételt. Majd amikor kiderült, hogy Peking rendezheti a 2008-as játékokat, eldöntötte, hogy még egyszer nekigyürkőzik.

A mostani versenyben a 64-es táblán meglepetésre simán nyert a Tunéziai Ines Bubakri ellen. Mohamed viszont sokkal jobb volt nála, 15-7-re győzött.