Gyurta olimpiai csúcsot úszott, Kovács csalódást okozott

Vágólapra másolva!
Egyik szemünk sír, a másik nevet - így foglalhatjuk össze a kedd esti pekingi úszóprogramot, 200 m mellen ugyanis Gyurta Dániel olimpiai és Európa-csúccsal került az elődöntőbe, ellenben 200 m pillangón a titkon éremre is esélyesnek tartott Kovács Emese még a 16 közé sem jutott. A férfiaknál 100 m gyorson Makány Balázs egyéni legjobbját ugyan megjavította, de ez sem volt elég az elődöntőhoz, a 4x200-as gyorsváltó több mint négy másodpercet lefaragott a magyar rekordból, de így sem volt esélye a döntőre. A nőknél 200 pillangón Boulsevicz Beatrix a 18. időt érte el, ezzel ő sem lesz érdekelt a magyar idő szerint szerda hajnalban kezdődő elődöntőkben.
Vágólapra másolva!

Az úszószámok örök klasszikusa, a 100 méteres gyorsúszás jó ideje nem a magyarok vadászterülete, utoljára Zubor Attila volt az, aki rendszeres résztvevője volt a döntőknek, és 49.13 másodperces országos csúcsa 2001 óta tartja magát.

Pekingben a Jövő SC 21 éves versenyzője, Makány Balázs állt rajtkőre 100 gyorson, és az ötödik időfutamban 49.27-es idővel a második helyen végzett. Ugyan ezzel nem került a legjobb 16 közé - összesítésben a 28. helyen végzett -, de így is nagyon elégedett volt. "Több mint fél másodpercet javítottam az egyéni legjobbamon, nem számítottam ilyen jó időre, nagyon boldog vagyok. Az országos csúcs sem volt messze, a következő cél ennek a megdöntése, addig azonban még rengeteg meló vár rám."

A 200 pillangón induló Kovács Emesét sokan éremre is esélyesnek tartották, ehhez képest óriási csalódás, hogy még az elődöntőbe sem sikerült bejutnia a Jövő SC 17 éves tehetségének, aki két Európa-bajnoki ezüstéremmel már bizonyította, hogy ott a helye az elitben. Idén csak hárman úsztak nála jobbat ebben a számban, és ő maga is úgy nyilatkozott, hogy meg szeretné dönteni az ausztrál Jessicah Schipper 2:05.40-es világcsúcsát. 50 méterig nem is volt gond az előfutamban, de onnantól Kovács már nem tudott beleszólni az elöl lévők versenyébe, begörcsölt, és végül hat másodperccel elmaradt egyéni legjobbjától.

"Nem tudom, mi történt, ez olyan volt, mint egy rossz álom, amely még mindig tart" - mondta az érthetően szomorú Kovács a futam után. "Volt bennem most is feszültség a rajt előtt, mint általában, de nem ez volt a gond, egyszerűen csak kovályogtam, nem voltam itt. Már az eleje sem esett jól, 50-nél meg megfulladtam. Ez az új cáparuha is zavart, most volt rajtam először és húzott lefelé, meg delfinezni sem tudtam benne rendesen a fordulók után. Még nem fogtam fel, hogy mi történt" - fejezte be az értékelést Emese, akinek majd a következő olimpián, Londonban lehetnek igazán jó esélyei, de ezzel a korai kieséssel bizony csalódást okozott.

A szám másik magyar indulója, Boulsevicz Beatrix két tizeddel maradt le a döntőről, úgy érezte, 150 méterig jól ment neki, de a túl erős kezdés megbosszulta magát. "Elvitt magával a kínai lány" - mondta Boulsevicz, aki jobbat várt 2:10-es idejétől, és összesítésben a 18. helyen zárt.

A keddi, magyar szempontból eddig felettébb balszerencsés nap végén nagyon kellett Gyurta Dániel sikere, a 200 mellen Athénban ezüstérmes klasszis szenzációsan versenyzett, és 2:08.68-cal csapott a célba, ami új olimpiai és Európa-csúcsnak számít.

"2:09.50 körüli időt terveztem, nem számítottam ilyen jó időre. De nem akarok még a döntővel foglalkozni, oda előbb be kell jutni, és reggel mindig nehezebb jó eredményt elérni. Amikor beugrottam, éreztem, hogy jól megy az úszás, 150-nél pedig láttam, hogy vezetek, de nem adtam ki mindent magamból, van még bennem tartalék. Remélem, holnap is találkozunk és hasonlóan vidám dolgokról beszélhetek" - mondta Gyurta a vegyes zónában.

A 4x200-as gyorsváltók versenyében az amerikai négyes is átírta az olimpiai csúcsot, mostantól 7:04.66 a játékokon elért legjobb idő. A Kis Gergő, Kerékjártó Tamás, Kozma Dominik, Kovács Norbert összetételű magyar váltó négy másodpercet lefaragott az országos csúcsból, a 7:14.14-es eredmény a 13. pozícióhoz volt elég.