Kínai, amerikai és kanadai birkózó ellenfelek csütörtökre

Vágólapra másolva!
Fodor Zoltán kínai, Virág Lajos amerikai, míg Deák Bárdos Mihály kanadai ellenféllel kezd csütörtökön a pekingi olimpia kötöttfogású birkózó tornáján. Mindhárom magyar a nyolcaddöntőben kezd.
Vágólapra másolva!

A 84 kg-os Fodor első riválisa, a hazai Ma Szan-ji (Ma Sanyi) nem rendelkezik kiemelkedő eredménnyel, verhető ellenfélnek tűnik. Az esetleges folytatásban pedig az azeri Salva Gabadze, vagy az Afrika-bajnok tunéziai Hajkel Asuri lenne az ellenfele.

Virág Lajos nagyon nehéz ágra került a 96 kilósoknál, nem is feltétlenül első ellenfele, az amerikai Adam Wheeler, hanem az esetleges siker esetén a negyeddöntőben minden bizonnyal rá váró világbajnoki címvédő, Athénban második grúz Ramaz Nozadze miatt.

Az ötszörös világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Deák Bárdos első ellenfele a "kellemesnek" tűnő kanadai Ari Taub, míg a negyeddöntőben a világ-, és Európa-bajnoki ötödik francia Yannick Szczepaniak, vagy a bolgár Ivan Ivanov következhet számára.