Ezüstérem jutott Fodornak birkózásban

Vágólapra másolva!
Fodor Zoltán kikapott a kötöttfogású birkózók 84 kg-os kategóriájának döntőjében Andrea Minguzzitól. A mérkőzés nagy részében mindketten passzívan birkóztak, ám amikor nagyon kellett, az olasz tudott újítani.
Vágólapra másolva!

Minguzzi félig-meddig outsidernek számított az olimpia előtt: két Európa-bajnoki bronzérme mellett egy olimpiai 17. és egy világbajnoki 45. helyre futotta erejéből.

Az 1982-es születésű olasz azonban jó formában várta az olimpiát, egyik bronzérmét az idei áprilisi kontinensviadalon szerezte. Legnagyobb pekingi hőstette a fő esélyes orosz Alekszej Misnyin negyeddöntőbeli legyőzése.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Kattintson a képgalériához >>

A bolgár mérkőzésvezető jelt adott a kezdésre, az első fél percben csak fogást kerestek egymáson a felek, később sem kockáztattak, a háttérből hallatszott a magyar szurkolók buzdítása. A semmittevésből sorsolás következett, az olasznak kellett lemennie a földre, de ügyesen kislisszolt a szőnyegről. Az olasz kapott egy pontot, majd következett ugyanez a jelent fordítva, Fodort is ponttal jutalmazták, az első menet végén utolsó pontszerzőként vezettünk.

Hasonló gyömöszöléssel telt a folytatás, jött a sorsolás, ezúttal a kék golyót húzta ki a játékvezető, Fodornak kellett térdelőállásba ereszkednie. Nem történt semmi, az olaszé lett a pont, aztán ő ment parterre-állásba. Fodornak sem sikerült az átemelés, utolsó pontszerőként az olasz vitte a menetet, 1-1.

A harmadik, döntő ütközetben is csak fogást kerestek, Minguzzi különösen passzív volt. Egy perccel a vége előtt sorsoltak, az olasznak kellett lemennie, de kislisszant Fodor fogásából, aztán lement a magyar is és már csak védekeznie kellett volna, ám Minguzzi félelmetes attakot indított, s kiemelte Fodort, amiért három pontot kapott - és egy aranyérmet.

Fodor Zoltán
Születési idő, hely: 1985. július 29., Budapest
Klubja: FTC
Súlycsoportja: 84 kg
Fogásnem: kötöttfogás
Olimpiai eredménye: második (2008)
További kiemelkedő eredményei: vb-8. (2007)

a 16 között:
84 kg: Fodor Zoltán-Ma Szan-ji (kínai) 2-0 (2-0, 2-1)
96 kg: Adam Wheeler (amerikai)-Virág Lajos 2-1 (+1-1, 1-1+, 1-1+)
120 kg: Deák Bárdos Mihály-Ari Taub (kanadai) 2-0 (2-1, 4-1)

a negyeddöntőben:
84 kg: Fodor-Salva Gadabadze (azeri) 2-1 (1-1+, 3-0, +1-1)
120 kg: Yannick Szczepaniak (francia)-Deák Bárdos 2-1 (+1-1, 0-2, +1-1)
az elődöntőben: Fodor-Avluca Nazmi (török) 2-1 (2-1, +1-1)