Igaly Diána: Mélyrepülésben a magyar sport

Vágólapra másolva!
Az athéni olimpia női skeet számának címvédőjeként nem sikerült döntőbe jutnia a sportlövő Igaly Diánának, aki egy nagyon nehéz felkészülés után is bízott abban, hogy a legjobb hat közé kerülhet, ami bár kevésen múlt, ezúttal nem sikerült. Igaly a pekingi lőtéren az [origo]-nak elmondta: a véleménye szerint a magyar sport óriási mélyrepülésben van, s a problémákat végre észre kellene vennie valakinek.
Vágólapra másolva!

- Sok kellett a döntőhöz?
- Ha jól tudom, akkor két korong, a lényeg, hogy a 9-13. helyezett egyformán azonos eredménnyel végzett. Olyan minimális különbségek vannak, hogy elszomorít: csak egy picivel kellett volna erősebbnek lennem a döntőbe jutáshoz.

- Mi lehetett a gond?
- Közel sem voltam olyan koncentrált állapotban, mint Athénban, s ez nagyban gátolta, hogy nagyobb eredményt hozzak ki magamból. Erőmön felül próbáltam meg koncentrálni, ami hol sikerült, hol nem, s ez érezhető volt az igencsak hullámzó teljesítményemen is Csak saját magamat okolhatom a történtekért. Próbálok valami pozitívumot keresni, de nem nagyon találok. Talán egyetlen dolog, hogy az athéni olimpiai aranyérem az megvan, és ezt már nem veheti el senki tőlem. Megpróbálok ebből erőt meríteni.

- Az olimpia előtti lőtérvitának milyen hatása volt a mostani eredményére?
- Nem vagyok egy sárdobálós fajta, megpróbáltam kizárni az előzményeket a verseny alatt, elképzelhető, hogy a gyengébb koncentrálásom is ebből adódott, de nem fogok semmit arra. Nem szeretem nyaldosni a sebeimet, de nem vagyok boldog a jelenlegi jövőképemmel, hiszen most hazamegyek, és egyelőre nincs hol edzenem. Ki kell alakítanom valahol egy pályát, keresgélek, és nagyon remélem, hogy a készenléti rendőrség által felajánlott területen ki lehet alakítani egy koronglőteret. Miután hazamentem, tárgyalunk, egyelőre nagyon pozitívak és segítőkészek, amit ezúttal is nagyon köszönök nekik.

- Lőtér nélkül miképp tudott készülni az olimpiára?
- Komoly harcok árán. Budaörsön (nagyon korlátozott időben), valamint Balatonfűzfőn, Sarlóspusztán s a Margit-szigeten tudtam készülni. Utazgattam ide-oda, s ahol éppen helyszín, lehetőség volt, ott készültem az olimpiára. Úgy érzem, mindent megtettem azért, hogy Pekingben az 1-6. közé jussak. Ezek szerint még mindig volt olyan hiányosságom, amin javítani lehetett volna a felkészülés során.

- Mi volt a különbség az athéni és a pekingi Igaly Diána között?
- Négy éve mentálisan, lelkileg sokkal jobban voltam, most nyilván nem vagyok boldog, hogy az olimpia előtt egy héttel sirattam el azt a lőteret, ahol 28 évig, kislány koromtól dolgoztam. A szüleim keze munkája is benne van ebben a lőtérben, minden fát és fűszálat, de még az odajáró állatokat is ismertem. Egy olyan területet kellett otthagynom az olimpia előtt egy héttel, ami az életem volt.

Forrás: Getty Images

- A szakma mindenképp érmet várt a sportlövőktől?
- Sidi Péternek ez a harmadik olimpiája, tőle is érmet vártak, illetve még várnak most is. Ő is nagyon sokat dolgozott, a tehetsége megvan hozzá, úgyhogy biztos minden elkövet, hogy érmet szerezzen. Meglátjuk, egy versenye még lesz.

- A 2008-as magyar ötkarikás szereplést is figyelembe véve, sokak szerint nagy lejtmenetben van a magyar sport. Bő fél évszázada, Helsinkiben 16, 1992-ben, Barcelonában 11, Athénban és Sydneyben pedig már "csak" nyolc magyar arany született, most pedig - talán - még kevesebb várható. Egyes országok is kezdik "felfedezni" azokat a magyaros sportágakat, hogy csak egy példát említsünk, a kínaiak például vívásban, kajak-kenuban is egyre inkább éremesélyesek. Nem fog elszaladni mellettünk a sportvilág? Mint olimpiai bajnok, miképp érzi, mit lehet tenni azért, hogy három olimpia múlva mondjuk ne csak egy bronznak örülhessünk?
- Félretéve az én eredményemet, annak jogán, hogy 28 éve ebben a sportban vagyok, azt a választ adom, hogy mélyrepülésben van a magyar sport. S hogy félreértés ne essék, ehhez a kijelentéshez hozzátartozik még az az egy mondat, amit mondtam, szóval nem az én eredményemet titulálom a magyar sport mélyzuhanásának. Hogy Pekingben miképp szerepeltem, az a saját elszámolnivalóm. De globálisan nézve a magyar sportot, az igencsak mélyrepülésben van. Észre kellene már venni, hogy nagyon mélyről erednek a problémák.

- Más országban jobban segítenek egy olimpiai bajnokot?
- Úgy vélem, más országban, más olimpiai bajnok nem járt volna úgy, ahogy én; hogy a lőteret kihúzzák alóla.

- London azért még a szeme előtt lebeg?
- Egyelőre a nagyon távlati terveimet nem tudom, mert jövőképem nem nagyon van, hiszen még lőterem sincs, ahol folytathatnám a lövészetet. De azon leszek, hogy kialakítsam a lőteret, és hogy folytathassam.