Nyolcadszor is Phelps-arany

Vágólapra másolva!
Teljesítette a maga elé kitűzött célt, s nyolcadik számában is aranyérmet nyert Michael Phelps. Az olimpia(történelem) legnagyobb csillaga a 4x100-as váló tagjaként ismét a dobogó tetejére állhatott, megdöntve ezzel minden létező csúcsot. A hölgyeknél Dara Torres két ezüstéremmel gazdagodott, a 41 éves amerikai csillag ezzel utolérte az örökranglistán 12 olimpiai medállal büszkélkedő Jenny Thompsont.
Vágólapra másolva!

Vasárnap az utolsó úszóaranyakat osztották ki a Vízes Kockában, elsőként a női 50 m gyors döntőjére került sor. Negyvenöt méterig úgy tűnt, hogy a 41 éves Dara Torres lesz a befutó, de az utolsó karcsapás a német Britte Steffennek jött ki jobban, aki ezzel duplázott, mivel 100 gyorson is ő nyert. 24.06 másodperces ideje új olimpiai csúcs, Torres ugyanakkor bosszankodhat, mert egy századdal maradt le az aranyról, de 41 évesen ez is kisebb csoda.

Következett a leghosszabb úszószám, az 1500 gyors, amelyben az ausztrál Grant Hackett triplázásra készült, 2000 és 2004 után harmadszor is aranyra fájt a foga. 750-nél még nagyjából együtt volt a mezőny, a kanadai Cochrane volt az élen, mellette Hackett és Priljukov úszott.

Aztán 1100-nál hirtelen robbantott a tunéziai Melluli, aki 18 hónapos eltiltás után éppen az olimpián tért vissza a mezőnybe. Az utolsó 100 méterre másfél másodperces előnnyel fordult az afrikai, ami elégnek is bizonyult, bár Hackett a végén még egy nagy hajrát indított, de két arany után ezúttal meg kell elégednie az ezüsttel.

A női 4x100-as vegyesváltóknál Ausztrália és az USA meccselt az aranyért, az auszik pillangón Jessicah Schipper révén kicsit lerázták magukról az amerikaiakat, gyorson pedig Libby Trickett behozta a csapatot az első helyre, ráadásul nem gyenge idővel, mivel három másodpercet sikerült lefaragni a világcsúcsból (3:52.69 az új etalon, a régit szintén az ausztrálok tartották 3:55.74-gyel). Torres váltóban is begyűjtött egy ezüstöt, és a hazaiaknak is jutott öröm az utolsó napra, mivel a bronzot sikerült megkaparintaniuk a két nagy mögött.

Torres nemcsak azzal írt csodát, hogy 41 esztendősen még két ezüstöt szerzett, hanem azzal is, hogy a két éremmel utolérte az örökranglistán 12 olimpiai medállal büszkélkedő Jenny Thompsont.

Forrás: Getty Images

Nézzen még Phelps-képeket!

A végére maradt a slusszpoén, a férfiak 4x100-as vegyesváltója, és a kérdés, hogy megszerzi-e egy olimpián belüli rekordot jelentő nyolcadik aranyát Michael Phelps? Háton nagyjából együtt volt az amerikai, orosz, ausztrál trió, aztán mellen a Pekingben mindkét mellúszó számot megnyerő Kitadzsima odacsapott, és első helyre hozta a japánokat, az amerikaiak harmadikként váltottak.

A pillangó Phelps felségterülete volt, és ő hozta is, amit mindenki elvárt tőle, annyi előnyt úszott össze, amivel Lezaknak már csak ügyesen kellet gazdálkodnia. Ez végül sikerült, Lezak 3:29.34-gyel csapott célba, ami világcsúcs, így aztán Phelps nyolcadszor is meghallgathatta a himnuszt, átadta a múltnak Mark Spitz 1972-es rekordját és 14 olimpiai elsőségével hosszú időre bebetonozta magát az örökranglista élére.