Hetedik lett a magyar kardcsapat

Vágólapra másolva!
Hatalmas meglepetésre már a negyeddöntőben elvérzett a magyar kardválogatott, miután 45-44-re kikapott az Egyesült Államoktól. A Decsi Tamás, Nemcsik Zsolt, Szilágyi Áron összeállítású együttes így az 5-8. helyért folytathatta szereplését, s Kínától is vereséget szenvedett. A hetedik helyért vívott találkozón végül sikerült legyőzni Egyiptomot.
Vágólapra másolva!

A tavaly világbajnok magyarok négy éve, Athénban ugyancsak a legjobb nyolc között szenvedtek vereséget az amerikaiaktól, akkor két tussal, így lett volna miért visszavágni.

Meg is volt rá az esély, az utolsó asszó előtt ugyanis 40-36 volt az állás, Nemcsik Zsolt azonban 9-4-re alulmaradt Keeth Smarttal szemben. A magyar csapat legtapasztaltabb tagja előzőleg két párharcát 5-4-re megnyerte, azaz hozta a kötelezőt, a végén azonban nem jöttek be az akciói.

Decsi Tamás végig jól vívott, mindhárom pástra lépésekor javított a pozíción, míg Szilágyi Áron hullámzó teljesítményt nyújtott, elsőre 7-2-re kikapott Tim Morehouse-tól, később viszont legyőzte Smartot, majd megint kikapott Jason Rogerstől.

A negyeddöntős vereséget követően az 5-8. helyért Kínától is kikapott a csapat, a Decsi Tamás, Nemcsik Zsolt, Szilágyi Áron, Lontay Balázs összeállítású együttes újabb, 45-38-as kudarca után már csak a hetedik helyért Egyiptommal folytatott csata maradt.

A vesztes negyeddöntő után Nemcsik Zsolt helyére Lontay Balázs állt be, vele a helyosztón 45-25-re győzte le a csapat az egyiptomiakat. Az elődöntőben a korábban a magyarokat 45-44-re legyűrő amerikaiak a nagy esélyes oroszokat is megverték ugyanennyire, így meglepetésre ők vívják a döntőt a franciákkal.

A hetedik helyért:
Magyarország - Egyiptom 45-25
Decsi Tamás - Gamal Fati 5-4
Szilágyi Áron - Tamim Gazi 5-1
Lontay Balázs - Mahmud Szamir 5-3
Decsi - Gazi 5-0
Lontay - Fati 5-
Szilágyi - Szamir 5-3
Lontay - Gazi 5-2
Decsi - Szamir 5-3
Szilágyi - Fati 5-3

Az ötödik helyért:
Fehéroroszország - Kína 45-39

Az elődöntőben:
Egyesült Államok-Oroszország 45-44 Franciaország-Olaszország 45-41

Eredmények, negyeddöntő:
Egyesült Államok - Magyarország 45-44
Keeth Smart - Decsi Tamás 4-5
Jason Rogers - Nemcsik Zsolt 4-5
Tim Morehouse - Szilágyi Áron 7-2
Rogers - Decsi 5-7
Smart - Szilágyi 4-6
Morehouse - Nemcsik 4-5
Rogers - Szilágyi 6-5
Morehouse - Decsi 2-5
Smart - Nemcsik 9-4

Franciaország - Egyiptom 45-31
Olaszország - Fehéroroszország 45-39
Oroszország - Kína 45-36

az 5-8. helyért:
Fehéroroszország - Egyiptom 45-22
Kína - Magyarország 45-38
Csung Men - Szilágyi Áron 5-1
Vang Jing-cse - Lontay Balázs 4-9
Huang Jao-csiang - Decsi Tamás 6-0
Csung - Lontay 5-5
Huang - Szilágyi 5-4
Vang - Decsi 5-6
Huang - Lontay 5-4
Csung - Decsi 5-2
Vang - Szilágyi 5-7