Nadal olimpiai arannyal ünnepli világelsőségét

Vágólapra másolva!
Olimpiai bajnokként ül hétfőn a teniszvilág trónjára a spanyol Rafael Nadal, miután három játszmában legyőzte a chilei Fernando Gonzalezt a pekingi játékok döntőjében.
Vágólapra másolva!

A férfi világranglistán 2004. február 2. óta éllovas Roger Federert leváltó mallorcai sztár második olimpiáján indult el, bár legutóbb, Athénban csak párosban lépett pályára. Kínában arra készült, hogy megszerezze hazája első aranyérmét teniszben, miután korábban két honfitársa is kudarcot vallott a döntőben: Jordi Arrese 1992-ben a svájci Marc Rosset-tól, Sergi Bruguera pedig 1996-ban az amerikai Andre Agassitól kapott ki. Utóbbi volt egyébként az eddigi legmagasabban rangsorolt olimpiai bajnok, amikor ATP-hatodikként diadalmaskodott Atlantában.

A nézőtéren legalább 15 chilei zászlótól és mintegy száz rajongótól támogatott Gonzaleznek természetesen más tervei voltak: athéni bronzérmesként a dél-afrikai Charles Winslow nyomdokaiba szegődött volna, aki az ötkarikás tenisztörténelemben egyedüliként két medált szerzett férfi egyesben, aranyat 1912-ben és bronzot 1920-ban.

A nyíló virágra emlékeztető centerpályán a nyolcezres közönség chilei érzelmű része nem sokáig örülhetett, mivel az idén a Roland Garroson és Wimbledonban is diadalmaskodó spanyol villámgyorsan 3:0-ra elhúzott, majd a brékelőnyt biztosan tartva, 37 perc alatt megnyerte az első szettet.

Az 1:02 órás második felvonásban mindkét fél kisebb-nagyobb erőfeszítések árán hozta a szerváját, mígnem a párosban címvédőként érkezett Gonzalez 6:5-nél két szettlabdát is elpuskázott fogadóként, majd Nadal a meccs labdamenetével kiegyenlített. A rövidítésben már a 22 éves Rafa akarata érvényesült, így jöhetett a Grand Slam-mintára három nyert szettig tartó folytatás. Az egyre többet rontó dél-amerikai 1:2-nél "adta meg magát", a 31. tornagyőzelme felé robogó mallorcai innentől valósággal leütötte őt a pályáról.

A 2:22 óra alatt 6:3, 7:6 (7-2), 6:3-ra diadalmaskodó Nadal ennél stílszerűbben aligha foglalhatta volna el a rég áhított első helyet a világranglistán: olimpiai bajnokként, hazájának dicsőséget szerezve lép Federer örökébe.

"Minden egyes győzelem más és más érzésekkel tölti el az embert. Nemcsak saját magamnak nyertem ezt az aranyérmet, hanem nagyon sok embernek, akik szurkoltak nekem. A teniszben a Grand Slam-tornák nagyon fontosak, de sportolóként az olimpiai siker a legjelentősebb számomra" - mondta a spanyol klasszis.

Férfi egyes, döntő:
Nadal (2.) - Gonzalez (12.) 6:3, 7:6 (7-2), 6:3

A harmadik helyért:
Djokovic (3.) - Blake (8.) 6:3, 7:6 (7-4)