Német siker triatlonban, Kuttor 47.

Vágólapra másolva!
A visszalépések miatt utolsó pillanatban csapatba került Kuttor Csaba saját várakozásától némiképpen elmaradva a 47. helyen ért célba a pekingi olimpia férfi triatlonversenyén.
Vágólapra másolva!

A miskolci versenyző előzetesen sydneyi 30. helyének megismétlését várta magától az 1,5 km úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km futásból álló erőpróbán.

Kuttor az erősségének számító első számban jól kezdett, 9. helyen mászott ki a vízből, így ennek megfelelően az első bolyban kerekezett. Az a terve azonban már nem jött össze, hogy a szám végén a csoport elején legyen, s így elsők között vágjon neki a futásnak. Az olimpia után középtávra váltó sportoló végül a 48. helyen kezdte meg a záróetapot, s egy helyet még javított, így 47. lett az 55 fős mezőnyben.

A győzelmet nagy meglepetésre a német Jan Frodeno szerezte meg, míg a toronymagas favorit spanyol Javier Gomez, aki idén megnyerte a tiszaújvárosi Világkupát, csak negyedik lett.

Forrás: Getty Images

Még több kép a versenyről

Az érmek sorsa elképesztő izgalmak közepette dőlt el, ugyanis a célegyenesre négyen egyszerre fordultak rá. Gomez szokásának megfelelően a futás során ritmusváltásaival többször is megpróbálta leszakítani riválisait, de az élen haladók közül csak honfitársa, Ivan Rana maradt le, ugyanakkor a német Jan Frodeno, a kanadai Simon Whitfield és az új-zélandi Bevan Docherty ezúttal váratlanul tapadni tudott a világranglista-vezetőre. A célegyenesben pedig Frodeno váltott tempót és bombameglepetésre éppen Gomez adta meg magát, így nemhogy az aranyéremről, de még a dobogóról is lecsúszott.

Eredmények, férfi triatlon:
1. Jan Frodeno (Németország) 1:48:53 ó
2. Simon Whitfield (Kanada) 1:48:58
3. Bevan Docherty (Új-Zéland) 1:49:05
4. Javier Gomez (Spanyolország) 1:49:13
5. Ivan Rana (Spanyolország) 1:49:21
6. Daniel Unger (Németország) 1:49:43
...47. KUTTOR CSABA 1:55:53