Gercsák: Talán nem most kellett volna kísérletezni a dresszel

Vágólapra másolva!
Gercsák Csaba feladta az ötkarikás programban most bemutatkozó férfi 10 km-es hosszútávúszó viadalt a pekingi olimpián. A verseny egyetlen magyar résztvevője - aki júniusban éppen itt harcolta ki az indulási jogot - közel fél távig bírta az iramot, majd leszakadt, és a 7. km-nél kiszállt a vízből.
Vágólapra másolva!

"Azt már előzetesen sejteni lehetett, hogy nagy lesz a taktikai harc, hiszen van a mezőnyben két olyan 1500-as úszó, aki 15 percen belül teljesíti ezt a távot, egyikőjük itt, Pekingben is döntős volt, a másik pedig a finálé közelében. Ők aztán az elején olyan tempót diktáltak, ami többeknek nem felelt meg. Csabának sem ez a technikája, ő szép lassan kezd és fokozatosan melegszik be. Persze nagy szíve van, így ő is elkezdte nyomni velük nagyon, sokáig az élbollyal tartott, a fordulót jól vette, de aztán kiderült, hogy gyors volt neki ez a tempó. Később próbálta "rendezni a sorait", de akkor már rosszul lett, hányt, ettől elgyengült és nagyon fájt a gyomra. Végül azt mondta, hogy nem megy tovább."

A tréner hozzátette: azzal próbálja vigasztalni a fiatal Gercsákot, hogy lesz még javítási lehetősége és már az nagy szó, hogy egyáltalán eljutott az olimpiára.

"Még soha nem adtam fel egyetlen versenyt sem" - kesergett a magyar úszó, aki még két órával a történtek után is a sportolók pihenősátrában szomorkodott. "Egyszerűen nem kaptam levegőt, talán a dressz az oka. Most először úsztam egészalakos dresszben, edzésen kipróbáltam már, de csak derékig, lehet, hogy nem most kellett volna kísérletezni vele."

Gercsák előzetesen az első tíz közé szeretett volna kerülni a viadalon.