Vágólapra másolva!
A magyar csapat tagjai körében eddig 32 doppingellenőrzést végeztek el Pekingben - tájékoztatott a Magyar Olimpiai Bizottság. Tállay András főorvos, a magyar egészségügyi csoport vezetője szerint ez kevesebb, mint amire számítottak.
Vágólapra másolva!

A pekingi játékok idejére előzetesen összesen 4500 doppingvizsgálatot ígértek, vagyis 900-zal többet mint amennyit négy éve, Athénban végeztek el. A doppingellenőrök azonban túlteljesítették az eredeti tervet, s már 4620 vizsgálatnál tartanak. Ebből 3681 volt vizelet- és vérvizsgálat, 716 az EPO-ra, 471 pedig a növekedési hormonra terjedt ki.

A vizsgálatok eddig öt versenyzőnél és a díjugratásban szerepelt négy lónál mutatták ki tiltott szer használatát. A Pekingben megbukott olimpikonok között nincs magyar sportoló.

Jacques Rogge, a NOB elnöke még a játékok megkezdése úgy nyilatkozott, hogy Pekingben 30-40 pozitív esetre számít.