Hogyan mutatna egy öreg fószer a fiatal csajok között? - interjú Faragó Tamással

Még egy amatőr német csapatban is arra törekedett, hogy elvarázsolja a közönséget, így szezononként öt-hat gólt lábbal szerzett Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó. Már nem szeretne edzősködni, mert viccesnek tartaná, ha 59 évesen piros lapot kapna, az általa zseninek tartott Kásás Tamással kiegészült válogatottól Londonban is aranyérmet vár, a sportág reformjait pedig legszívesebben dilettánsokra bízná.

- Azt olvastam, testnevelő tanárai hatására került kapcsolatba a vízilabdával. Vonzotta más sportág is?

- Valóban két testnevelőnek köszönhettem, hogy megszerettem a sportot, mindketten kiváló pedagógusok voltak, egyikük vízilabdát, a másik kézilabdát oktatott. Attól függően, mennyire mentem az agyukra, ide-oda küldözgettek. A kézilabdázó pólózni, a vízilabdázó kézizni. Végül a pólónál ragadtam, elsősorban azért, mert rájöttem, piszok tehetséges vagyok.

- A legendás edző, Rajki Béla szerint "a magyar vízilabdában a második hely már kudarc". Játékosként ugyanígy értékelte, ha nem nyertek meg egy-egy tornát?

- Kénytelen voltam így megélni. Már az első, 1972-es olimpiámon nüanszokkal, pontosabban egy góllal maradtunk le az aranyéremről. Nyolc-nyolc ponttal végeztünk az élen a szovjetekkel, de nekik plusz 6, nekünk plusz 5 volt a gólkülönbségünk. Kíváncsi lennék, ki emlékszik annak a csapatnak a tagjaira? Senki.

- Münchenben két döntetlent ért el a válogatott, egyet az NSZK, egyet az utolsó meccsen a Szovjetunió ellen.

- Akkor azt mondták, az utolsó meccs erős bírói befolyás miatt lett döntetlen, nem nyerhettünk. De engem ez nem érdekelt egyáltalán. Levontam akkor a tanulságot, megéltem, milyen érzés felnézni a dobogó legfelső fokára. Akkor döntöttem el, legközelebb én nézek le - és nem pejoratív értelemben - az ellenfelekre.

- Milyen volt letekinteni a többiekre 1976-ban?

- Akkor csak az volt bennem: Megcsináltam! A montreali olimpia során egyszer sem számolgattam, az motoszkált bennem, hogy egy produkció részese vagyok. Márpedig a színpadon azt kell bebizonyítani, hogy te vagy a legjobb. Utólag értettem meg, mit is jelent a nyerés öröme, a szurkolók szeretete, olimpia bajnokként egészen máshogy viszonyultak hozzám, máshogy köszöntek.

- Az 1980-as moszkvai olimpián bronzérmet nyert a válogatott, miután kikapott a szovjetektől és a jugoszlávoktól.

- A zaklatott olimpiai felkészülés ellenére úgy utaztunk Moszkvába, hogy nyerhetünk. Európa-bajnokként, Világkupa-győztesként mi voltunk a legjobbak. A hazaiak azonban óriási ötlettel álltak elő, úgy felfújták a labdákat, hogy szó szerint szinte luftballonokkal kellett játszanunk. Ők ehhez a felkészülés során hozzászoktak, mi nem. Hiába próbáltuk a szünetekben elkapni a labdákat és leereszteni őket, nem voltunk elegen, mindig akadt lufi, amivel játszani lehetett.

Olimpiatörténeti interjúsorozatunk szereplőihez hat állandó kérdést is intézünk, íme Faragó Tamás válaszai:

- Az olimpia megnyerését tartja élete csúcspontjának, vagy volt olyan élménye, amely felülmúlta azt?

- Egyértelműen az olimpiai siker a csúcs. Egy sportolónak mindig is az a legnagyobb álma, hogy olimpián szerepeljen és aranyat nyerjen.

- Mit sajnál a legjobban, amiről le kellett mondania a sport miatt?

- Az 1984-es olimpiáról.

- Ön szerint ki volt minden idők három legnagyobb magyar olimpikonja?

- Nem szeretnék neveket mondani, de elsősorban saját sportágamból választanék. Úgy gondolom, minden háromszoros olimpia bajnok ide tartozik, de nem szabad megfeledkezni a két legendás szövetségi kapitányról, Komjádi Béláról és Kemény Dénesről sem.

- Jelenleg kit tart sportágában a világ legjobbjának?

- Ha az a kérdés, ki nyújtotta tavaly a legjobb teljesítményt, akkor a világbajnok olasz csapatból Tempestit mondanám. Ha összességében kell néznem, akkor Kásás Tamás és Biros Péter.

- A magyarok közül kitől vár aranyérmet Londonban?

- Egy olimpián sohasem lehet tudni. De úgy gondolom, a sportlövő Sidi Péter, a tornász Berki Krisztián és a pólócsapat biztosan nyer, de a legtöbb potenciál a kajakos lányokban van.

- Mi foglalkoztatja éppen a legjobban?

- Biztosan nem a sport, hanem a hármas ikreim felnevelése.

- A Vasassal elért sikerek után külföldre szerződhetett, játszott 1984 és 1987 között Düsseldorfban, majd 1987-89 között Arenzanóban. Milyen volt a nyugati szemlélet?

- Amikor külföldre szerződtem, már csak a pénzkereset miatt tettem. Düsseldorfban például egy amatőrcsapatban szerepeltem együtt egy milliomos öt ügyetlen fiával. Emellett állatorvosként is dolgoztam.

- Hogyan tudott olimpiai bajnokként ilyen csapatban szerepelni?

- Én már csak ilyen személyiségzavaros, extrovertált ember vagyok. Meg akartam mutatni mindenkinek, ha már a vízilabda az életem, és a világ legjobbjának tartanak, akkor képes vagyok ebben a csapatban is elbűvölni, elvarázsolni mindenkit. Szezononként öt-hat gólt rúgtam, kétszer választottak meg az év német vízilabdázójának.

- Mennyi ideig dolgozott állatorvosként?

- 14-15 évet. Nem untam meg, egyszerűen visszatérve Magyarországra azt éreztem, devalválódott a szakma.

- 2001-2005 között női kapitányként dolgozott, mindent megnyert a magyar válogatottal az olimpiát leszámítva. Van hiányérzete ezzel az időszakkal kapcsolatban?

- Az olimpia egyértelműen hiányérzetet jelent, de úgy érzem, amit a sors akkor elvett, egy évvel később visszaadta, hiszen világbajnokságot nyertünk.

- Játékosként vagy edzőként nehezebb a csúcsra jutni?

- Edzőként, mert csak akkor vagy sikeres, ha nyersz. Ez nem olyan, mint az irodalom. Ernesto Sabato egy 200 oldalas regénnyel beírta magát a történelembe, az edzőknek azonban meccsről meccsre bizonyítaniuk kell.

- Korábban azt az elvet vallotta, hogy egy csapatnál 4-5 évig lehet sikeres egy edző, utána váltani kell. De vannak azért ellenpéldák Kemény Dénestől Alex Fergusonig.

- Az edzéselmélet szerint valóban ennyi időt szabad egy csapat élén tölteni. Utána vagy menni kell, vagy lecserélni a keret 30-40 százalékát. A példánál maradva: az évek során Dénes és Ferguson is több embert lecserélt, de ők különleges személyek, nem is merném hozzájuk hasonlítani magam. Én eredetileg is így terveztem, pont annyit dolgoztam a válogatottnál, amennyit akartam. 2005-ben rájöttem, húsz nő gondja-baja a nyakamba szakad, miközben a gyerekeimmel alig töltök időt.

- Gondolt arra valaha, hogy visszatérne a kispadra?

- Nem. Én már nem szeretnék ezzel foglalkozni, az edzőknek is megvan az időtartama. 59 évesen viccesnek tartanám, ha piros lapot kapnék egy meccsen.

- Miért menekült el mindig a győztes döntők végén az ünneplés elől, amikor a csapat be akarta lökni a medencébe?

- Ha nyer egy csapat, akkor a játékosokat kell ünnepelni. Szerintem egy edzőt akkor kell bedobni, ha nem nyer a csapat, mert akkor egyértelműen ő a hunyó. És különben is: hogyan mutatna egy magamfajta öreg fószer a fiatal csajok között?

- Férfiakkal vagy nőkkel könnyebb dolgozni?

- Nőkkel. Ők sokkal racionálisabbak, ha látnak az érvrendszerben logikát, elfogadják, és végrehajtják a feladatokat. A férfiak mindig okoskodnak, mindent megkérdőjeleznek. Ha valami légvonalban öt kilométerre van, ők akkor is tudnak rövidebb utat.

- Azt nyilatkozta egyszer, a siker isteni adomány. Úgy értette, hogy vannak sikerre született emberek? Az ön generációja, vagy a Kásás-, Benedek-féle csapat egyszerűen jó csillagzat alatt született emberekből áll?

- Ez egyszerű sorsszerűség, az emberek önmagukat választják ki. Ez Kásásék esetében párosult egy szerencsés, Kemény Dénessel való találkozással.

- Mennyi idő után látja meg, hogy tehetséges valaki?

- Azonnal. Amikor Firenzében dolgoztam 1992-93-ban, odavittem a csapathoz az akkor 14 éves Stefano Tempestit, a jelenlegi világbajnok olasz válogatott kapusát. Azt mondták, meg vagyok zavarodva, hogy ezt teszem. De kiderült, igazam lett. Vagy említhetném Apanaszenkót. A játékosaim egyszer megkérdeztek, hogyan ismerhetik fel az étteremben az akkori világ egyik legjobb pólósát. Azt válaszoltam, onnan, ahogy a kanalat fogja. Mert néha még úgy is felismerhető a tehetség. Évek óta pólósulit működtetek, mindenkit ismerek, és állítom, a magyar utánpótlás kimeríthetetlen. Sokszor mondjuk, hogy na, most már a csúcson vagyunk, de mindig kiderül, vannak újabb és újabb tehetségek. Látszik rajta, ahogy köszön, ahogy úszik, ahogy lebeg.

- 2012 mennyire lehet a magyar vízilabda éve, mit vár az olimpiától?

- A női válogatottnak nagy esélye van a kvalifikációra, a fiúknak pedig az aranyéremre. Az utánpótlás-válogatottak élére frissen kinevezett Horkai György pedig alkalmas arra, hogy a tavalyi, balul sikerült év után rendet tegyen.

- Kásás Tamás visszatérése mennyit jelenthet a válogatottnak?

- Kásás egy zseni. Olyan személyiség, akinek szereplése pozitívan hathat a többiekre, erősítheti a kohéziót. Azt pedig már számtalanszor elmondtam: az ő jelenléte egy pluszgól támadásban, és egy eggyel kevesebb kapott gól védekezésben.

- Nagy vihart kavart a nyáron, hogy másik sikersportágunkban, a női kézilabdában külföldi edzőt neveztek ki - sokan megsértődtek emiatt a hazai edzők közül. Elképzelhetőnek tartja, hogy valaha ez bekövetkezzen a magyar vízilabdában?

- Sajnos igen. Pár éve azt se hittük volna, hogy ennyi külföldi pólózik majd a magyar NB I-ben, innentől már csak egy lépés a külföldi edző. A szponzorokat ugyanis nem a nemzetiség érdekli. A magyar edzők jók és felkészültek, de magamat is beleértve azt mondom, Dénes sikerei miatt elkényelmesedtünk. Az az érzésem, áll rajtunk a por, és a molyirtót is ki kell venni a zsebünkből.

- Az utóbbi időben sokszor hallatta hangját a sportág jövőjét illetően, reformötletekkel állt elő. Milyen vízilabdát szeretne látni húsz év múlva?

- Nyári vízilabdát. Meggyőződésem, hogy nem a szakembereket, hanem a szurkolókat, sőt a dilettánsokat kellene megkérdezni, mikor szeretnének meccsre járni. Kék ég alatt, melegben, nyáron vagy nagykabátban a párás uszodába? Nem olyan bonyolult ez. Legyen kisebb a pálya, hiszen kit érdekel, hogy Kásás milyen jól tud egyik kaputól a másikig úszni? Az a lényeg, hogy amikor a kezében a labda, amikor gólt dob, amikor olyat csinál a medencében, amitől felszisszen a közönség. Remélem, hogy előbb-utóbb célba érnek a gondolataim. Továbbra is úgy vélem, a nemzetközi vezérkart nem érdekli a sportág jövője, csak az, mi lesz a következő vacsora.