- Azt olvastam, testnevelő tanárai hatására került kapcsolatba a vízilabdával. Vonzotta más sportág is?
- Valóban két testnevelőnek köszönhettem, hogy megszerettem a sportot, mindketten kiváló pedagógusok voltak, egyikük vízilabdát, a másik kézilabdát oktatott. Attól függően, mennyire mentem az agyukra, ide-oda küldözgettek. A kézilabdázó pólózni, a vízilabdázó kézizni. Végül a pólónál ragadtam, elsősorban azért, mert rájöttem, piszok tehetséges vagyok.
- A legendás edző, Rajki Béla szerint "a magyar vízilabdában a második hely már kudarc". Játékosként ugyanígy értékelte, ha nem nyertek meg egy-egy tornát?
- Kénytelen voltam így megélni. Már az első, 1972-es olimpiámon nüanszokkal, pontosabban egy góllal maradtunk le az aranyéremről. Nyolc-nyolc ponttal végeztünk az élen a szovjetekkel, de nekik plusz 6, nekünk plusz 5 volt a gólkülönbségünk. Kíváncsi lennék, ki emlékszik annak a csapatnak a tagjaira? Senki.
- Münchenben két döntetlent ért el a válogatott, egyet az NSZK, egyet az utolsó meccsen a Szovjetunió ellen.
- Akkor azt mondták, az utolsó meccs erős bírói befolyás miatt lett döntetlen, nem nyerhettünk. De engem ez nem érdekelt egyáltalán. Levontam akkor a tanulságot, megéltem, milyen érzés felnézni a dobogó legfelső fokára. Akkor döntöttem el, legközelebb én nézek le - és nem pejoratív értelemben - az ellenfelekre.
- Milyen volt letekinteni a többiekre 1976-ban?
- Akkor csak az volt bennem: Megcsináltam! A montreali olimpia során egyszer sem számolgattam, az motoszkált bennem, hogy egy produkció részese vagyok. Márpedig a színpadon azt kell bebizonyítani, hogy te vagy a legjobb. Utólag értettem meg, mit is jelent a nyerés öröme, a szurkolók szeretete, olimpia bajnokként egészen máshogy viszonyultak hozzám, máshogy köszöntek.
- Az 1980-as moszkvai olimpián bronzérmet nyert a válogatott, miután kikapott a szovjetektől és a jugoszlávoktól.
- A zaklatott olimpiai felkészülés ellenére úgy utaztunk Moszkvába, hogy nyerhetünk. Európa-bajnokként, Világkupa-győztesként mi voltunk a legjobbak. A hazaiak azonban óriási ötlettel álltak elő, úgy felfújták a labdákat, hogy szó szerint szinte luftballonokkal kellett játszanunk. Ők ehhez a felkészülés során hozzászoktak, mi nem. Hiába próbáltuk a szünetekben elkapni a labdákat és leereszteni őket, nem voltunk elegen, mindig akadt lufi, amivel játszani lehetett.
Olimpiatörténeti interjúsorozatunk szereplőihez hat állandó kérdést is intézünk, íme Faragó Tamás válaszai: - Az olimpia megnyerését tartja élete csúcspontjának, vagy volt olyan élménye, amely felülmúlta azt? - Egyértelműen az olimpiai siker a csúcs. Egy sportolónak mindig is az a legnagyobb álma, hogy olimpián szerepeljen és aranyat nyerjen. - Mit sajnál a legjobban, amiről le kellett mondania a sport miatt? - Az 1984-es olimpiáról. - Ön szerint ki volt minden idők három legnagyobb magyar olimpikonja? - Nem szeretnék neveket mondani, de elsősorban saját sportágamból választanék. Úgy gondolom, minden háromszoros olimpia bajnok ide tartozik, de nem szabad megfeledkezni a két legendás szövetségi kapitányról, Komjádi Béláról és Kemény Dénesről sem. - Jelenleg kit tart sportágában a világ legjobbjának? - Ha az a kérdés, ki nyújtotta tavaly a legjobb teljesítményt, akkor a világbajnok olasz csapatból Tempestit mondanám. Ha összességében kell néznem, akkor Kásás Tamás és Biros Péter. - A magyarok közül kitől vár aranyérmet Londonban? - Egy olimpián sohasem lehet tudni. De úgy gondolom, a sportlövő Sidi Péter, a tornász Berki Krisztián és a pólócsapat biztosan nyer, de a legtöbb potenciál a kajakos lányokban van. - Mi foglalkoztatja éppen a legjobban? - Biztosan nem a sport, hanem a hármas ikreim felnevelése. |
- A Vasassal elért sikerek után külföldre szerződhetett, játszott 1984 és 1987 között Düsseldorfban, majd 1987-89 között Arenzanóban. Milyen volt a nyugati szemlélet?
- Amikor külföldre szerződtem, már csak a pénzkereset miatt tettem. Düsseldorfban például egy amatőrcsapatban szerepeltem együtt egy milliomos öt ügyetlen fiával. Emellett állatorvosként is dolgoztam.
- Hogyan tudott olimpiai bajnokként ilyen csapatban szerepelni?
- Én már csak ilyen személyiségzavaros, extrovertált ember vagyok. Meg akartam mutatni mindenkinek, ha már a vízilabda az életem, és a világ legjobbjának tartanak, akkor képes vagyok ebben a csapatban is elbűvölni, elvarázsolni mindenkit. Szezononként öt-hat gólt rúgtam, kétszer választottak meg az év német vízilabdázójának.
- Mennyi ideig dolgozott állatorvosként?
- 14-15 évet. Nem untam meg, egyszerűen visszatérve Magyarországra azt éreztem, devalválódott a szakma.
- 2001-2005 között női kapitányként dolgozott, mindent megnyert a magyar válogatottal az olimpiát leszámítva. Van hiányérzete ezzel az időszakkal kapcsolatban?
- Az olimpia egyértelműen hiányérzetet jelent, de úgy érzem, amit a sors akkor elvett, egy évvel később visszaadta, hiszen világbajnokságot nyertünk.
- Játékosként vagy edzőként nehezebb a csúcsra jutni?
- Edzőként, mert csak akkor vagy sikeres, ha nyersz. Ez nem olyan, mint az irodalom. Ernesto Sabato egy 200 oldalas regénnyel beírta magát a történelembe, az edzőknek azonban meccsről meccsre bizonyítaniuk kell.
- Korábban azt az elvet vallotta, hogy egy csapatnál 4-5 évig lehet sikeres egy edző, utána váltani kell. De vannak azért ellenpéldák Kemény Dénestől Alex Fergusonig.
- Az edzéselmélet szerint valóban ennyi időt szabad egy csapat élén tölteni. Utána vagy menni kell, vagy lecserélni a keret 30-40 százalékát. A példánál maradva: az évek során Dénes és Ferguson is több embert lecserélt, de ők különleges személyek, nem is merném hozzájuk hasonlítani magam. Én eredetileg is így terveztem, pont annyit dolgoztam a válogatottnál, amennyit akartam. 2005-ben rájöttem, húsz nő gondja-baja a nyakamba szakad, miközben a gyerekeimmel alig töltök időt.
- Gondolt arra valaha, hogy visszatérne a kispadra?
- Nem. Én már nem szeretnék ezzel foglalkozni, az edzőknek is megvan az időtartama. 59 évesen viccesnek tartanám, ha piros lapot kapnék egy meccsen.
- Miért menekült el mindig a győztes döntők végén az ünneplés elől, amikor a csapat be akarta lökni a medencébe?
- Ha nyer egy csapat, akkor a játékosokat kell ünnepelni. Szerintem egy edzőt akkor kell bedobni, ha nem nyer a csapat, mert akkor egyértelműen ő a hunyó. És különben is: hogyan mutatna egy magamfajta öreg fószer a fiatal csajok között?
- Férfiakkal vagy nőkkel könnyebb dolgozni?
- Nőkkel. Ők sokkal racionálisabbak, ha látnak az érvrendszerben logikát, elfogadják, és végrehajtják a feladatokat. A férfiak mindig okoskodnak, mindent megkérdőjeleznek. Ha valami légvonalban öt kilométerre van, ők akkor is tudnak rövidebb utat.
- Azt nyilatkozta egyszer, a siker isteni adomány. Úgy értette, hogy vannak sikerre született emberek? Az ön generációja, vagy a Kásás-, Benedek-féle csapat egyszerűen jó csillagzat alatt született emberekből áll?
- Ez egyszerű sorsszerűség, az emberek önmagukat választják ki. Ez Kásásék esetében párosult egy szerencsés, Kemény Dénessel való találkozással.
- Mennyi idő után látja meg, hogy tehetséges valaki?
- Azonnal. Amikor Firenzében dolgoztam 1992-93-ban, odavittem a csapathoz az akkor 14 éves Stefano Tempestit, a jelenlegi világbajnok olasz válogatott kapusát. Azt mondták, meg vagyok zavarodva, hogy ezt teszem. De kiderült, igazam lett. Vagy említhetném Apanaszenkót. A játékosaim egyszer megkérdeztek, hogyan ismerhetik fel az étteremben az akkori világ egyik legjobb pólósát. Azt válaszoltam, onnan, ahogy a kanalat fogja. Mert néha még úgy is felismerhető a tehetség. Évek óta pólósulit működtetek, mindenkit ismerek, és állítom, a magyar utánpótlás kimeríthetetlen. Sokszor mondjuk, hogy na, most már a csúcson vagyunk, de mindig kiderül, vannak újabb és újabb tehetségek. Látszik rajta, ahogy köszön, ahogy úszik, ahogy lebeg.
- 2012 mennyire lehet a magyar vízilabda éve, mit vár az olimpiától?
- A női válogatottnak nagy esélye van a kvalifikációra, a fiúknak pedig az aranyéremre. Az utánpótlás-válogatottak élére frissen kinevezett Horkai György pedig alkalmas arra, hogy a tavalyi, balul sikerült év után rendet tegyen.
- Kásás Tamás visszatérése mennyit jelenthet a válogatottnak?
- Kásás egy zseni. Olyan személyiség, akinek szereplése pozitívan hathat a többiekre, erősítheti a kohéziót. Azt pedig már számtalanszor elmondtam: az ő jelenléte egy pluszgól támadásban, és egy eggyel kevesebb kapott gól védekezésben.
- Nagy vihart kavart a nyáron, hogy másik sikersportágunkban, a női kézilabdában külföldi edzőt neveztek ki - sokan megsértődtek emiatt a hazai edzők közül. Elképzelhetőnek tartja, hogy valaha ez bekövetkezzen a magyar vízilabdában?
- Sajnos igen. Pár éve azt se hittük volna, hogy ennyi külföldi pólózik majd a magyar NB I-ben, innentől már csak egy lépés a külföldi edző. A szponzorokat ugyanis nem a nemzetiség érdekli. A magyar edzők jók és felkészültek, de magamat is beleértve azt mondom, Dénes sikerei miatt elkényelmesedtünk. Az az érzésem, áll rajtunk a por, és a molyirtót is ki kell venni a zsebünkből.
- Az utóbbi időben sokszor hallatta hangját a sportág jövőjét illetően, reformötletekkel állt elő. Milyen vízilabdát szeretne látni húsz év múlva?
- Nyári vízilabdát. Meggyőződésem, hogy nem a szakembereket, hanem a szurkolókat, sőt a dilettánsokat kellene megkérdezni, mikor szeretnének meccsre járni. Kék ég alatt, melegben, nyáron vagy nagykabátban a párás uszodába? Nem olyan bonyolult ez. Legyen kisebb a pálya, hiszen kit érdekel, hogy Kásás milyen jól tud egyik kaputól a másikig úszni? Az a lényeg, hogy amikor a kezében a labda, amikor gólt dob, amikor olyat csinál a medencében, amitől felszisszen a közönség. Remélem, hogy előbb-utóbb célba érnek a gondolataim. Továbbra is úgy vélem, a nemzetközi vezérkart nem érdekli a sportág jövője, csak az, mi lesz a következő vacsora.