Asztalitenisz

1988-ban mutatkozott be az olimpián, de csak négy évvel később hirdettek két bronzérmest. Szöulban helyosztót kellett játszani, Klampár Tibor kikapott és 4. lett.

A sportág kifejezetten fiatalnak számít, mindössze 120 éves múltra tekint vissza. A legkorábban ismert formáját még brit katonák honosították meg az 1880-as évek elején Indiában és Dél-Afrikában: ütőként szivardoboz, labdaként pedig a borosüvegek kerek dugója szolgált.

A játék másik fajtája az 1890-es években, Angliában terjedt el, s "whiff whaff", illetve "gossima" néven vált ismertté. 1926-ban megalakult a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (Fédération Internationale de Tennis de Table). Az alapító tagok között Anglia, Svédország, India, Dánia, Németország, Csehszlovákia, Ausztria és Wales mellett Magyarország is szerepelt.

Az első világbajnokságnak, 1927-ben London adott otthont, a korai évek sztárjai Magyarországról kerültek ki a hétszeres egyéni világbajnok Mednyánszky Mária, illetve az ötszörös világelső Barna Viktor személyében. A második világháború után is folytatódott a kelet-európai hegemónia, egészen 1953-ig, amikor feltűntek az első kiváló ázsiai versenyzők.

Az asztalitenisz 1988-ban mutatkozott be az olimpián, balszerencsénkre csupán 1992-től hirdetnek két harmadik helyezettet. Ha ez így történt volna Szöulban, akkor Klampár Tibor is bronzérmet vehetett volna át, ám mivel az akkori helyosztón 3-1-re kikapott a svéd Erik Lindh-től, csupán negyedik lett.

A legutóbbi hat olimpia 24 aranyérme közül 20-at a kínaiak szereztek meg, Korea 1988-ban még elcsent két, 2004-ben egy elsőséget, Európának viszont csupán a svéd Jan-Ove Waldner szerzett dicsőséget, még 1992-ben, Barcelonában.