Cselgáncs

A japán dzsiu-dzsicu egyik fajtájaként a 19. században jelent meg először a tökéletesített módszer, a cselgáncs, illetve ahogy nemzetközileg jobban ismerik, a dzsúdó (judo).

Először 1882-ben, Japánban mutatta be tudományát Dzsigoro Kano, aki egész életét a sportág népszerűsítésére tette fel. 1909-től kezdve harminc éven keresztül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként dolgozott, ő volt Pierre de Coubertin báró egyik jobbkeze. Az 1930-as évek elején először alapította meg a sportág nemzetközi szövetségét, amely legálissá 1951-ben vált tizenhárom európai ország közreműködésével.

A sportág 1964-ben, Tokióban debütált az olimpián, a hölgyek első világversenyét 1980-ban, New York rendezte, s az 1988-as bemutatóviadalt követően 1992-ben, Barcelonában vált teljes jogú sportággá.

A sportág történetében egy dzsudós van, aki három olimpián is nyerni tudott, a japán Nomura Tadahiro, aki 60 kg-ban Atlantában, Sydneyben és Athénban sem talált legyőzőre. Akad pár duplázó is, a leghíresebb talán a japán Hitosi Szaito, aki 1984-ben és 1988-ban lett a nehézsúly királya, de ismerős lehet a korábbi középsúlyú osztrák bajnok (1984, 1988), Peter Seisenbacher is, aki betöltötte már a magyar szövetségi kapitányi posztot is.

A nőknél a 48 kg-ban induló japán Rioko Tani a legeredményesebb az ötkarikás játékokat tekintve, aki két aranyérem (2000, 2004) mellett két ezüsttel (1992, 1996) és egy bronzzal (2008) is rendelkezik.

A magyarok közül Kovács Antal 1992-ben olimpiai bajnok lett, Csák József (1992), illetve Hajtós Bertalan (1992) ezüsttel, Kincses Tibor (1980), Tuncsik József (1976), Ozsvár András (1980), illetve Csősz Imre (1992) bronzzal gazdagította kollekciónkat.