A dzsúdósoknál van aranyesély, de nem akarják rájuk tenni a terhet

Vágólapra másolva!
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tartalékforrásai révén készül a londoni olimpiára a hétfős cselgáncsválogatott.
Vágólapra másolva!

Szabó Bence, a MOB sportigazgatója a dzsúdószövetség (MJSZ) sajtótájékoztatóján közölte, mivel az állami támogatás késik, a MOB a tartalékalapból és saját bevételeiből segíti az ötkarikás felkészülést.

"Előzetesen hat-nyolc fős dzsúdóválogatottal számoltunk, a jelek szerint eltaláltuk" - tette hozzá Szabó Bence. "Ami az összkeretet illeti, jelenleg 136 londoni indulónál tartunk, remélhetőleg itt is beigazolódik az előzetes 144-146 fős kalkulációnk."

Tóth László MJSZ-elnök értékelése szerint a hétvégi, cseljabinszki Európa-bajnokságon szerzett három érem megerősítette, hogy nagyon erős csapat utazik Londonba.

Kovács Antal, az 1992-es barcelonai olimpia aranyérmese óvatosan jósolt a játékokra. "Peking óta erősödött a dzsúdós csapat, de mindenkit kérek, hogy ne tegyék rá a terhet a versenyzőkre. Van aranyesélyesünk, de nem tudni, ki lesz az, mint ahogy húsz éve sem lehetett tudni, hogy nekem jön ki a lépés. Két érmet várok a csapattól."

Pánczél Gábor, a vasárnap második Európa-bajnoki címét megszerző Joó Abigél edzője elmondta, hogy mivel a KSI-nél akadozik a műhelytámogatás, az olimpia után várhatóan csak hobbisportolók dolgoznak majd az egyesületnél. Tóth László válaszában leszögezte, hogy már előkészületben van a KSI finanszírozási problémáinak megoldása.

A londoni olimpián induló cselgáncsválogatott:
Ungvári Miklós (66 kg), Csoknyai László (81), Bor Barna (+100), Csernoviczki Éva (48), Karakas Hedvig (57), Mészáros Anett (70), Joó Abigél (78)