Nem jött be, hogy próbáljuk kinyírni egymást - berobbant az Amerikából visszatérő kajakos

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokból visszatért Fazekas Krisztina az olimpiai válogatón nagy meglepetésre Kovács Katalint és Janics Natasát is legyőzte, pedig a közelükbe sem tudott kerülni, amikor még egy csapatban edzettek. A csapathajóban négyszeres világbajnok kajakos most a férjével készül Kaliforniában, és bár a magánélete szempontjából rettenetesnek tartja ezt a felállást, nem akar hazaköltözni, mert az itteni edzésmódszerek nem jönnek be neki.  Néha úgy kell összekalapoznia a pénzt, hogy el tudjon utazni egy versenyre, szerinte itthon burokba vannak zárva a kajakosok.
Vágólapra másolva!

A múlt heti szegedi válogató legnagyobb meglepetését Fazekas Krisztina okozta, akit kajak egyes 500 méteren csak Kozák Danuta tudott megelőzni. Kovács Katalin, Janics Natasa és Benedek Dalma a vert mezőnyben végzett, így Kozák és Fazekas között dől majd el, melyikük indulhat az olimpián ezen a távon. A 32 éves Fazekas 2009-ben négyszeres világbajnokként költözött ki az Egyesült Államokba, azóta amerikai színekben versenyzett, de az olimpián csak magyarként indulhat, mivel nem amerikai állampolgár.

Itt hagytam mindent a semmiért

"Már két éve tartott a kapcsolatunk, de nem tudtuk megfelelően összeegyeztetni a dolgokat, ezért úgy voltam vele, hogy ha ő nem jön ide, akkor majd én kimegyek hozzá" - magyarázta az [origo]-nak Fazekas, aki férjéhez, a korábban három olimpián is kajakozó Rami Zurhoz költözött ki három évvel ezelőtt, azóta ő készíti fel a versenyekre.

"Nagy lépés volt ez tőlem, mert nagyon családcentrikus vagyok. Ráadásul itthon elég jó dolgom volt, kis túlzással itt hagytam mindent a semmiért, de szerencsére bejött. Ahogy kiköltöztem, Rami azonnal megkérte a kezemet, és azóta is mindenben segít, neki köszönhetem, hogy idáig eljutottam, neki köszönhetem a szegedi eredményt is."

Amikor Fazekas kiköltözött az Egyesült Államokba, nem beszélt angolul, és gyakorlatilag a kajakozáson kívül nem értett semmihez, ám Amerikában a síkvízi kajak nem túl népszerű, sportági szövetsége sincs, így abból nem lehet megélni.

"Elkezdtem egy szörfgyártónál dolgozni marketingesként, majd személyi edzősködtem is. Soha életemben nem dolgoztam előtte, nehéz volt belecsapni a lecsóba. Kint nincs szövetség, amely felkarolna, teljesen magadra vagy utalva, ebből a szempontból a magyar kajak-kenusoknak nincs rossz dolguk. Ugyanakkor pont ezért itthon burokba vannak zárva a versenyzők, onnan pedig nagyon nehéz kikerülni az igazi életbe."

Az evezés viszont egyetemi sport, így komolyan veszik az amerikaiak, Fazekas Krisztina is egy evezősklubban edz Kaliforniában. Egy korábbi cikkünkben bemutattuk, hogy az MTK világbajnok kajakosai hidegben, meleg víz nélkül, roskadozó edzőteremben kondiznak, ehhez képest az Fazekas kitűnő körülmények között készülhet.

Amerikában el kell adnod magad

Szövetségi támogatás híján Fazekasnak és férjének szponzorokat kell keresnie ahhoz, hogy meg tudjon élni a sportból, ezért is készítenek minél több, a fentihez hasonló videót.

"Ez a férjem műve, én nem vagyok egy magamutogató ember, nem is szeretem ezeket a kisfilmeket, de mivel az állam nem támogatja a kajak-kenut, fel kell építened magad, és ki kell elégítened a szponzorokat. Ahogy látom, itthon is egyre kevesebb pénzt ad az állam, szerintem hamarosan Magyarországon is el fog jönni az az idő, hogy el kell adnod magad, és mivel ez egy kis ország, nem lesz könnyű mindenkinek szponzort találni."

Fazekas Krisztina weboldalán a szponzorok fülre kattintva 15 vállalat logója ugrik fel, ám ebből csak egy cég segíti pénzzel a londoni olimpiai felkészülést, a többi főleg ruhával, felszereléssel vagy táplálékkiegészítővel támogatja.

"Másfél hónappal a tavalyi világbajnokság előtt például még fogalmam sem volt, hogyan fogok Szegedre utazni, komoly anyagi problémáim voltak. Az ismerőseim azonban szerveztek nekem egy amolyan adománygyűjtő estet, ahova eljött több szponzorom és néhány barátom, és 5000 dollárt dobtak össze a vébére."

Az új szerelem, a SUP segít a túlélésben

A szponzorok nagy része nem is a síkvízi kajakozásban támogatja Fazekast, hanem egy másik sport, a stand up paddle boarding (SUP) miatt, amely folyamatosan fejlődő sportág, de már most jóval népszerűbb a tengerentúlon a kajaknál. A lényege, hogy egy szörfön állva evezve, illetve az óceán hullámain szörfözve kell minél hamarabb megtenni a kijelölt távot.

Forrás: k-zur.com

"Amikor először felálltam a deszkára, és elkezdtem evezni, nagyon nevettem, mondtam is a férjemnek, hogy köszönöm, ennyi elég is volt belőle. Elfáradtak a lábujjaim, instabilnak éreztem magam alatt a deszkát, és túl lassú is volt a kajakhoz képest. Ám amikor élőben megnéztem a férjem egyik versenyét, gyorsan beleszerettem. Rendkívül látványos, amikor egyszerre elindul mindenki, hol a hullámokat lovagolják meg, hol egymással szemben eveznek, olyanok voltak, mint a gladiátorok."

Fazekas ebben a sportban tavaly ősszel kezdett el versenyezni, Hawaiin egy öt mérföldes versenyen indult el először. "Hatalmasak voltak a hullámok, nagyon féltem. Mondtam is a férjemnek előző éjszaka, hogy nem merek kimenni a nyílt óceánra, nem tudom megcsinálni, de ő erőszakoskodott. A rajtnál nagyon be voltam rezelve, az első bójánál még az utolsó voltam, de utána összeszedtem magam, és a középmezőnyben végeztem. Igaz, estem-keltem a deszkán, a fenekemen és a lábamon is le volt horzsolva a bőr, mindezt egy héttel egy kajak Világkupa előtt. Ez az, amit itthon nem tehetnék meg" - mondta Fazekas, aki azóta rengeteget fejlődött, és a kisebb síkvízi SUP-versenyeket már meg tudja nyerni.

A sportág első világbajnokságát tavaly rendezték Peruban, a hosszú távú tervekben szerepel, hogy bekerüljön az olimpiai programba. Fazekas szerint jóval látványosabb és élménygazdagabb is a síkvízi kajak-kenunál. "Az egyik versenyen, ahol váltóban indultunk, egy szigetről kellett visszaeveznünk. Nem volt motorcsónakunk, én pedig egyedül nekivágtam az óceánnak. Nem gondoltam át teljesen, de nagyon nagy mázlim volt, egyszer csak megjelent körülöttem három delfin, és addig kísértek, amíg a motorcsónak oda nem ért, utána eltűntek. Persze hallani azt is, hogy cápákat látnak az óceánban, de azok általában kisebb méretűek, és nem is támadnak emberre. Összességében az óceáni élmények nagyon hiányoznának, ha visszaköltöznék Magyarországra."

Ilyen egy SUP-verseny:

Márpedig elképzelhető, hogy a jövőben Fazekas nem csak az olimpiára tér vissza a magyar csapatba. Ha ugyanis valóban kijut Londonba (az 500 egyes első két helyezettje elméletileg automatikusan bekerül a négyesbe, így Fazekas szinte biztos résztvevő), és az olimpián jó eredményt ér el, akkor a továbbiakban már magyar színekben indul a versenyeken. Ennek ellenére nem akar hazaköltözni, azt mondja, az itthoni edzésmódszerek nem kedveznek neki.

Itthon Kovács és Janics közelébe sem tudott kerülni

Korábban Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjában, többek között Kovács Katalinnal és Janics Natasával edzett együtt. "Sosem sikerült a közelükbe kerülnöm, még a dobogóra sem fértem fel melléjük egyesben." Fazekas szerint ő csapatban nem tud hatékonyan dolgozni, mivel olyan ember, akit nagyon könnyen ki tudnak zökkenteni, mert főleg a körülötte lévőkre figyel ahelyett, hogy magával foglalkozna.

"Nem jött be a 'próbáljuk egymást kinyírni' atmoszféra. Kaliforniában a férjemmel sokkal hatékonyabban tudok edzeni, ő az az ember, akinek van türelme ezerszer elmondani nekem ugyanazt a dolgot, és addig ott van a nyakamon, amíg meg nem csinálom. Nem hibáztatom a magyar klubedzőket, mert nem lehet tőlük elvárni, hogy mindenkivel ennyit foglalkozzanak, nekem azonban ez az edzésmódszer jön be."

Hozzátette: a magánéletre nézve egyáltalán nem előnyös az, hogy férj és feleség együtt dolgozik. "Rettenetes. Alig várom, hogy vége legyen az olimpiának, csak addig lesz ő az edzőm, utána ki kell valamit találni, mert a kapcsolatomat nem adnám fel semmiért. Ha viszont nem sikerül jól az olimpia, akkor valószínűleg abbahagyom a síkvízi kajakot, és csak a SUP-pal foglalkozom majd."

Forrás: k-zur.com
Fazekas nem csak síkvízen edz

Hogy 500 egyesben van-e esélye a hétvégi, duisburgi Világkupán az első, szegedi válogatót megnyerő Kozák Danutával szemben, nem adott egyértelmű választ, de annyit elárult, hogy maradt még benne tartalék.

"Furcsa volt olyan klasszisokkal egy rajtvonalba állni, mint Kovács Kati vagy Janics Natasa, de győzni szerettem volna, mert tudtam, hogy csak ez az egy lehetőségem van. Tavaly nyertem Világkupát ezer méteren, ami nem az én számom, ezért tudtam, hogy jó leszek most is. Duisburgban nagyon kemény mezőny lesz, sok függ attól, hogy az elő- és középfutamokban milyen ellenfeleket kap az ember. Én erre tudatosan készültem, Szegeden is szándékosan megnyomtam a döntő előtti két futamot is, és úgy érzem, még a döntő után is maradt bennem. Ha azt kiadom magamból, és szerencsés lesz a sorsolásom, akkor megverhetem Danutát."

Ez esetben egy harmadik verseny, úgynevezett szétlövés döntené el, hogy melyikük indulhat ebben a számban a londoni olimpián.