Megmenekülhet-e London az olimpiai átoktól?

Vágólapra másolva!
A New York-i pénzügyi portál, a Business Insider arra figyelmeztet, London sem kerülheti el az utóbbi 30 év olimpiai helyszíneinek sorsát, és félő, hogy a túlköltekezés pénzügyi katasztrófát idéz majd elő.
Vágólapra másolva!

Érdekes gondolatokat vetett fel a Business Insider, a New York-i pénzügyi portál ugyanis 32 indokot sorolt fel, ami miatt szerinte a londoni nyári olimpia teljes katasztrófával ér majd fel.

A lap két hónappal a megnyitó előtt feltette a kérdést: vajon megmenekülhet-e London az olimpiai átoktól? Amikor a város 2005-ben elnyerte a rendezés jogát, akkor még más világ volt, azóta a terrorizmus, a pénzügyi válság és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) követelményrendszere komoly terheket rótt az angol szervezőbizottságra.

A Business Insider szerint az elmúlt harminc évben egyedül Barcelona volt képes profitálni a játékokból 1992-ben, néhány esetben pedig már maga az olimpiai rendezés előrevetítette a gazdasági katasztrófát - 2004-ben például a görögöknél a duplájára, 11 milliárd dollárra nőtt a büdzsé menet közben.

A Vanity Fair szerint neves közgazdászok jelezték, rossz ötlet Londonban olimpiát rendezni, még Gordon Brown miniszterelnök sem támogatta az ötletet.

A túlköltekezés veszélye most is fennáll, a 2005-ös rendezési jog elnyerésekor még 3,9 milliárd dollár volt a tervezett költségvetés, jelen állás szerint azonban a büdzsé elérheti a 19 milliárd dollárt is. Ebből a NOB mindössze 1,6 milliárdot áll, ez pont fedezi a biztonságra költött összeget.

A fővárosnak számtalan szigorú NOB-előíráshoz is alkalmazkodnia kell. Londonban 250 mérföldnyi sávot kell szabadon hagyni, amelyeken csak a sportolók és a hivatalos személyek közlekedhetnek. Ötszáz limuzint kell rendelkezésre bocsátani, negyvenezer hotelszobát foglalni és kifizetni (ebből 1800-at négy- és ötcsillagos hotelekben a NOB számára kell fenntartani).

Philip Greenspun, a Business Insider munkatársa szerint elképesztő tömegre kell majd felkészülni. "Részt vettem egy atlétikai eseményen az olimpiai stadionban, és egyszerűen nem értettem, hogyan működik majd minden a nyáron. Olyan volt az átvizsgálás a fémdetektorokkal és a röntgennel, mint egy repülőtéren. De amíg a világ legforgalmasabb repterein napi százezer ember fordul meg véletlenszerűen elosztott módon, addig egy stadionba a nyolcvanezer szurkoló egyszerre érkezik" - írta.

Szerinte London lakossága nyomorultul szenvedni fog a játékok ideje alatt, nem véletlenül javasolták a szervezők, hogy aki teheti, ne menjen dolgozni, otthonról oldja meg a munkáját. De ha mégis, akkor gyalog vagy kerékpárral közlekedjen. Az előzetes számítások szerint a metróban minimum egyórás sorban állás várható, de nagy az esélye annak is, hogy a mobilhálózatok túlterheltség miatt nem működnek majd.