Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára

Vágólapra másolva!
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a háromszoros olimpiai bajnok pólóst, aki így klub nélküli játékosként készül a londoni olimpiára. A 34 éves Kiss szerint a tehetség és a mentális erő alapján megvédheti olimpiai címét Magyarország, de figyelniük kell arra, hogy elég kemények legyenek az ellenfelekkel.
Vágólapra másolva!

A háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely hiába nyert bajnoki címet a Vasassal, és hiába segítette négy közé a csapatot a BL-ben, a budapesti klub a szezon végeztével nem hosszabbított vele szerződést. A jelenlegi helyzetből kiindulva a 34 éves pólós nagy pechje volt, hogy a Vasas az év legnagyobb bravúrját bemutatva, négygólos vereség után 16-9-re kiütötte a horvát sztárcsapat Jug Dubrovnikot. A sikerrel ugyanis a Vasas bejutott a BL négyes döntőjébe, így két héttel később ért véget Kissék szezonja, a klubvezetők pedig azt mondták nekik, koncentráljanak a játékra, a szerződésekről csak az idény végén esik majd szó.

A Vasas aztán nem hosszabbított Kiss-sel "az anyagi források szűkülése miatt", így a pólósnak most nincs csapata, és hiába háromszoros olimpiai aranyérmes, nehéz lesz új klubot találnia.

"Nem egy kis szürke játékos vagyok"

"Az eredményeim ellenére sincs könnyű dolgom, mert nem egy kis szürke játékos vagyok, akit könnyű bárhová elhívni. Eddig nagycsapatokban pólóztam, de a lehetőségek most megcsappantak a gazdasági válság miatt. Akik hívhattak volna, azok közül néhányan már a bajnokság után kialakították a saját keretüket, így számomra hátrány volt a BL-döntő miatt később véget érő idény" - nyilatkozta az [origo]-nak Kiss, aki két éve éppen azért jött haza a montenegrói Kotor csapatától, hogy letelepedjen Budapesten a családjával.

"Elég nehéz helyzetbe kerültem, mert a hazai bajnokság vége után két héttel tudtam meg, hogy a Vasas nem tart meg, az időmet pedig most az olimpiai felkészülés tölti ki. A Vasasnál fontosnak tartják kiemelni a családi hangulat fontosságát, éppen ezért szerencsésebb lett volna, ha már korábban szólnak, hogy nem maradhatok."

Hiába maradna Budapesten, Magyarországon a vízilabda ma már közel sem számít fővárosközpontúnak. A bajnokságot a negyedik helyen befejező Honvéd a Vasasnál is nagyobb pénzügyi problémákkal küzd, a többi élcsapat - a második Eger, a bronzérmes Szeged, az ötödik Debrecen és a hatodik Szolnok - pedig mind vidéki.

Forrás: MTI/Beliczay László

"Családi döntés volt, hogy Budapestre igazoltam két éve, és míg régebben négy erős pesti csapat volt, most fura a helyzet, hogy csak a Vasast lehet ide sorolni. Nem tudom, mi lesz, a külföld is újra szóba jöhet, de előfordulhat, hogy Budapesten maradok, és nem nagycsapatban pólózom tovább" - fogalmazott Kiss, aki ezzel a Vasasnál 32 ponttal kevesebbet szerzett, hetedik FTC-re gondolhat, esetleg a győzelmet is alig gyűjtő, 9. BVSC-re vagy a 10. OSC-re.

Azt mondta, mégsem mérges a Vasas vezetőire, mert bízik abban, hogy egy jó olimpia után, "nyugiban" könnyebb lesz csapatot találnia, abban pedig teljesen biztos, hogy az olimpiai teljesítményét nem fogja befolyásolni, hogy most nincsen klubja.

Tényleg ennyivel jobb Kásásék Reccója?

Azt sem bánta meg, hogy a Vasasban játszott, azt mondja, hogy a keserű szájíz ellenére is volt értelme a csapat aranyérméért küzdeni. "Sportemberként végig hajtottunk, bíztunk magunkban, és örülök ennek a fantasztikus utolsó két hónapnak. Az alapszakasz utolsó nagy rangadóját, majd az elődöntőt és a döntőt is megnyertük, és a Dubrovnik elleni BL-győzelemre is büszke vagyok, hiszen a horvát csapat ötven éve nem kapott még ki ennyire."

Forrás: MTI/Kovács Anikó

A hétgólos diadal után a BL négyes döntőjében már nem sikerült újabb győzelmet elérnie a Vasasnak. A Margitszigeten egy neve elhallgatását kérő pólós szakértő azt mondta, botrányos, hogy a friss magyar bajnok Vasas hét góllal kikapott a Madaras Norbertet, Kásást Tamás és Benedek Tibort is alkalmazó Pro Reccótól, és esélye sem volt arra, hogy a majdani BL-győztest megszorítsa. Kiss nem látja ennyire tragikusan a helyzetet. "Ha az összes válogatott játékos Magyarországon játszana, és a sportág a politika és gazdasági élet részéről is nagyobb támogatást kapna, akkor jobb eredményt is el lehetne érni. Olyan ez, mint a holland válogatott, amely a világ élvonalába tartozik, a holland bajnokság pedig csak közepesen erős. A Vasas és a Recco anyagi lehetőségei között óriási a különbség, lehetett volna szorosabb is a meccs, de bármelyik magyar bajnok tízből kilencszer kikapna."

"Nem vagyunk kiképezve a nagy pofonokra"

Kemény Dénes a pólóválogatott első edzése után azt mondta, hogy keményen akarja fogni a játékosokat, frusztrálni akarja őket az edzésekkel, hogy az olimpia már felüdülés legyen. "Amerikában kiderül, milyen erőben vagyunk, amikor az érkezésünk másnapján, vasárnap a maximális fizikális terhelésnek kitett amerikaiakkal pólózunk majd, ami elég nehéz lesz egy hét közös edzéssel a hátunk mögött. Ez lesz az első nagy teszt" - mondta Kiss, akit a társakkal együtt a minap egy bokszterembe is elvitt a szövetségi kapitány.

Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

"Ez egy alternatív edzés volt, hiszen hol a lábizom és a felsőtest, hol a hasizom és az alsótest erősítése kap nagyobb hangsúlyt, és van, amikor a tüdőkapacitásra figyelnek az edzők. Direkt bunyó persze nem volt, de ezzel a boksszal is javult a játékosok mozgáskoordinációja. Nem vagyunk kiképezve a nagy pofonokra, az olimpia miatt butaság is lenne egymással bokszolni."

A 110 kilós és kétméteres pólósnak pont leér majd a lába, mert a meccseket a hírek szerint a szokásosnál sekélyebb, mindössze két méter mély medencében rendezik majd Londonban. "A magyar a legmagasabb csapatok közé tartozik, és ez akár előny is lehet. Ha le akar nyomni minket az ellenfél, akkor nem tud, mi pedig hamarabb visszaszerezzük az eredeti pozíciónkat, ez segíthet."

Kiss szerint sok minden a csapat címvédése mellett szól. "Elsősorban a mentális erőnk, de az is fontos, hogy komolyan vesszük egymást, megvan a tehetségünk, és jók az alapképességeink. Ellenünk szólhat, ha nem vagyunk elég kemények, illetve ha nem találjuk meg az ellenfél játékának az ellenszerét, vagy ha megtaláljuk, de nem tudjuk a gyakorlatba átültetni."