Célfotóval jutott ki az olimpiára a magyar hosszútávúszó

Vágólapra másolva!
Risztov Éva mellett Gercsák Csaba is ott lehet a londoni olimpián a hosszútávúszók 10 kilométeres mezőnyében.
Vágólapra másolva!

A magyar versenyző, aki a tavalyi, sanghaji világbajnokságon 25 kilométeren bronzérmes volt, a setubali kvalifikációs viadalon harcolta ki a kvótát - tudatta a portugáliai helyszínről Kalaus Valter, a magyar hosszútávúszók szövetségének a főtitkára.

A 23 éves Gercsák a szakvezető beszámolója szerint ugyan csak a 14. helyen ért célba, ráadásul holtversenyben egy ír úszóval, a célfotó alapján azonban az övé lett az a pozíció, amely - mint legjobb európainak - olimpiai részvételi jogot jelent számára.

A vasárnapi - 36 ország 61 hosszútávúszóját felvonultató - erőpróba másik magyar indulója, Gyurta Gergely a 26. lett, viszont ő 1500 méteren, 50 m-es medencében már korábban londoni induló lett.

Gercsák Csaba előtt egy nappal, szombaton Risztov Éva érte el, hogy a nyíltvízi úszók 10 kilométeres olimpiai számában is rajthoz állhasson a londoni nyári játékokon. A debreceni versenyző - mindössze másfél másodperccel lemaradva a győztes amerikai mögött - második lett a kvalifikációs versenyben, ahonnan elvben az első kilenc helyezett, de országonként csak egy úszó szerezhetett biztosan kvótát. Éppen e szabály miatt nem lehet ott a brit fővárosban Olasz Anna, aki a portugáliai viadalon nagy hajrát kivágva - négy másodperccel Risztov után - harmadikként érkezett be a célba.

Setubali sikere nyomán Risztov Éva két fronton is versenyezhet Londonban: a játékok első hetében 400 és 800 méteres gyorsúszásban, a második héten pedig a 10 kilométeres nyílt vízi távon indulhat.