Retteghetnek Athén olimpikonjai - öt pozitív mintát találtak

dopping, doppingvizsgálat, labor
Vágólapra másolva!
Öt esetben pozitív eredményeket hoztak a 2004-es olimpia lefagyasztott doppingmintáinak újabb vizsgálatai.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) orvosi bizottsága még április közepén közölte, hogy az athéni játékok alatt leadott közel 3000 mintából néhányat fejlettebb módszerekkel újbóli ellenőrzéseknek vetnek alá.

A NOB bejelentése szerint öt esetben találtak szabálytalanságot a mintákban, s ezeknél még a B próbát el kell végezni, így ennek megfelelően továbbra sem közölték, hogy mely sportágak és országok lehetnek érintettek.

A NOB szabályzata szerint a doppingtesztek újbóli ellenőrzésére az olimpia végétől számított nyolc éven belül van lehetőség, és pozitív minta esetén büntetés is kiróható a vétkes sportolóra. Ezt a szabályt éppen a 2004-es játékok ideje alatt hozta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

A 2006-os torinói téli játékokon levett minták újbóli tesztelése nem hozott pozitív eredményeket, ugyanakkor a 2008-as pekingi nyári olimpián levett vizeletek megismételt vizsgálatakor hat sportoló esetében bukkantak pozitív mintákra.

A 2004-es olimpián a kalapácsvetésben aranyérmes Annus Adriánt, illetve a diszkoszvetésben győztes Fazekas Róbertet is megfosztották aranyérmétől doppingvétség miatt, akárcsak a súlyemelők 105 kg-os súlycsoportjában második Gyurkovics Ferencet.