Birost hidegen hagyja a magyar zászlóvivők átka

Vágólapra másolva!
Utoljára 64 éve, az 1948-as londoni olimpián sikerült a magyar csapat zászlóvivőjének aranyérmet szereznie, azóta egyetlen zászlóvivőnk sem tudott nyerni. Jövő pénteken Biros Péter viszi majd a magyarok zászlóját a londoni nyitóünnepségen, a háromszoros olimpiai bajnok pólóválogatott kiválósága állítja: ő nem babonás, és hisz a válogatott címvédésében.
Vágólapra másolva!

"Eddig nem hallottam erről az átoknak nevezett rossz sorozatról, csak most" - idézte Biros Pétert a SwimmingWorldMagazine.com. Az Eger pólósa hozzátette: nem csak azért megy Londonba, hogy a magyar csapat zászlóvivője legyen. "Ez egy óriási megtiszteltetés, és ennyi. Számomra az olimpia nem arról szól, hogy végigvonulok a nyitóünnepségen, hanem arról, hogy vízipólózom, és megnyerem az aranyérmet. Ha ez sikerül, akkor az a csapat erőfeszítéseinek lesz az érdeme, ha pedig nem járunk sikerrel, akkor sincs értelme átokról beszélni."

A 36 éves sportoló nem tartja magát babonásnak, csak a kemény munkában hisz. "Meglátjuk, hogy ez elég lesz-e egy újabb aranyhoz Londonban."

Forrás: MTI/Kovács Anikó

1948-ban Németh Imrének sikerült a zászlót és az aranyérmet is a kezében fognia, a londoni viadalon kalapácsvetésben diadalmaskodott.

Biros számára ez egy fogódzó lehet, hogy Németh duplázására éppen az angol fővárosban került sor. Azóta 12 zászlóvivő olimpikon is lemaradt az aranyról - Kulcsár Gergely atléta háromszor is próbálkozott -, de mindannyian más helyszíneken próbálkoztak.

Londonban harmadszor rendeznek olimpiát, az elsőre 1908-ban került sor.

A magyar zászlóvivők 1952 óta:
1952, Helsinki: Németh Imre (atléta)
1956, Melbourne: Csermák József (atléta)
1960, Róma: Simon János (kosárlabdázó)
1964, Tokió: Kulcsár Gergely (atléta)
1968, Mexikóváros: Kulcsár Gergely (atléta)
1972, München: Kulcsár Gergely (atléta)
1976, Montreal: Kamuti Jenő (vívó)
1980, Moszkva: Szívós István (vízilabdázó)
1988, Szöul: Vaskuti István (kenus)
1992, Barcelona: Komáromi Tibor (birkózó)
1996, Atlanta: Szabó Bence (vívó)
2000, Sydney: Kőbán Rita (kajakos)
2004, Athén: Kovács Antal (cselgáncsozó)
2008, Peking: Kammerer Zoltán (kajakos)
2012, London: Biros Péter (vízilabdázó)