A FA-kupa, a BL és az Eb megnyerése nem volt elég Matának

Vágólapra másolva!
Az olimpiai bajnoki cím megkoronázná Juan Matának, a londoni játékokon részt vevő spanyol labdarúgó-válogatott középpályásának évét.
Vágólapra másolva!

A 24 esztendős játékos ebben az idényben már három nagy trófeát nyert: klubcsapatával, a Chelsea-vel elhódította az FA Kupát és a Bajnokok Ligáját, míg a spanyol válogatottal a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon ért fel a csúcsra. Csütörtöktől pedig az olimpián szerepel hazája színeit képviselve.

"Számomra ez nagy lehetőség arra, hogy teljessé tegyem ezt a szezont. Fantasztikus dolog, hogy ennyi idősen már ilyen diadalok részese lehettem" - mondta Mata, aki felemelő érzésnek nevezte, hogy az olimpián futballozhat, mivel "ezt egy labdarúgó talán csak egyszer élheti át az életben".

A londoni labdarúgótornán alapvetően 23 éven aluli játékosok szerepelhetnek, de válogatottanként három túlkorost is nevezhetnek az együttesek, így Mata a szintén Európa-bajnok Jordi Albával és Javi Martinezzel együtt pályára léphet.