Schmitt Pál nem megy az olimpiára

Vágólapra másolva!
Schmitt Pál egykori köztársaság elnök és sportvezető nem utazik el a pénteken kezdődő londoni olimpiai játékokra. Évtizedek óta ez az első olimpia, amelyet az államfői posztról áprilisban lemondott Schmitt kihagy. Nem szerepel ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalos résztvevői listáján, holott tagja a szervezetnek. Schmitt titkársága később ad tájékoztatást.
Vágólapra másolva!

Az [origo] értesülése szerint Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök nincs rajta Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hivatalos résztvevői listáján. Az Indexnek ezt az információt meg is erősítette egy, a Magyar Olimpiai Bizottsághoz (MOB) közel álló, névtelenséget kérő vezető, aki úgy fogalmazott, hogy Schmitt "mehetne, erre minden joga meglenne, de inkább itthon marad".

Az [origo] érdeklődésére Kiss Norbert, a volt államfő titkára annyit reagált, hogy Schmitt részvételéről a londoni olimpián később adnak tájékoztatást. Ennél többet nem akart mondani. A NOB sajtóirodáján szintén későbbre ígértek választ a kérdéseinkre. A MOB sajtófőnöke, főtitkára és nemzetközi igazgatója viszont kérdésünkre azt mondták, nem tudnak arról, hogy Schmittnek mi a szándéka a részvétellel kapcsolatban.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Schmitt 1968 óta mindegyik olimpián ott volt. 1968-ban és 1972-ben még sportolóként olimpiai bajnoki címet szerzett a párbajtőrvívó csapat tagjaként, majd sportvezetőként vett részt a játékokon. Hosszú időn át volt a MOB elnöke. 1983 óta tagja a NOB-nak, ahol korábban a protokollfőnöki posztot is betöltötte, most pedig a sport- és környezetvédelmi bizottságot vezeti. Schmitt 2010 augusztusától idén áprilisig volt köztársasági elnök, posztjáról az után mondott le, hogy megvonták tőle a doktori címet, miután nyilvánvalóvá vált, hogy doktori dolgozatának nagy részét másolta más szerzőktől.

A NOB-nál májusban napirendre vették a plágiumügyet, de egyelőre elhalasztották a döntést arról, hogy indítanak-e Schmitt ellen etikai vizsgálatot. Amennyiben ilyen vizsgálat indul, és elmarasztalják, akkor súlyosabb esetben NOB-tagságának felfüggesztése, vagy a testületből való kizárása is lehet a szankció.