"Két doktoromat már eltemettem" - díszvendég Londonban a 98 éves Tarics Sándor

Vágólapra másolva!
A Golf Time nevű katari újság hosszabb interjút közölt a 98 éves Tarics Sándorral, a világ legidősebb olimpiai bajnokával.
Vágólapra másolva!

Amit teremtünk, az megbecsül bennünket" - interjú a világ legidősebb olimpiai bajnokával

"Az olimpiai falu 1936-ban úgy nézett ki mint egy katonai tábor, tele horogkeresztekkel, mégsem lépett be soha egy politikus sem az öltözőbe" - emlékezett vissza Berlin olimpiai bajnoka. "A politika és a sport olyan, mint a víz és az olaj, nem kellene összekeverni."

A berlini játékok nemcsak a siker miatt maradtak meg örökre Taricsnak. "Soha nem felejtem el a találkozást a később négy aranyat nyerő Jesse Owensszel, és azt hogy életemben először ott láttam televíziót, egy picike készüléken nézhettem a japán úszókat."

Tarics elmondása szerint a legnagyobb ünneplést Berlinben nem az aranyéremnél kapták, hanem amikor Málta ellen az ellenfél megfogyatkozása miatt egy játékost ők is lehívtak, hogy megmaradjon az egyenlő létszám. "A német közönség eksztázisban tört ki, amikor meglátták, hogy milyen döntést hozunk."

A 98 éves korábbi vízilabdázó 1948 óta az USA-ban él, ahol mérnökként szerzett hírnevet a földrengésbiztos épületek tervezésével. Tavaly augusztus óta számít a legidősebb olimpiai bajnoknak, amikor az olasz Attilio Pavesi 100 évesen elhunyt, ő szintén a berlini olimpián nyert aranyérmet.

A legidősebb bajnok remekül tartja magát. "Bár néhány éve abbahagytam a teniszt, most is rendszeresen eljárok gyalogolni és úszni. Nincsenek egészségügyi problémáim, már két orvosomat is eltemettem" - fogalmazott Tarics, aki San Franciscóban lakik, és egy aranyszínű Mercedesszel jár, Gold 36-os rendszámmal.

A Magyar Olimpiai Bizottság meghívta Taricsot Londonba, így a helyszínen fog szurkolni a Kemény Dénes vezette vízilabda-válogatottnak a 80 éves feleségével, Elizabeth-tel együtt.