Az íjászversenyről kizárt nézők dühöngtek az olimpián

Vágólapra másolva!
Nézők nélkül kezdődtek meg a selejtezők íjászatban. A szervezők szerint eleve így tervezték, és csak félreértették őket azok, akik hiába mentek ki a pályára, és újabb jegyeladási bakit emlegetnek. Ezzel mindenesetre lemaradtak a XXX. olimpia első két világcsúcsáról. 
Vágólapra másolva!

Több száz néző dühöngött pénteken Londonban az íjászversenyek helyszínén, a Lord's Cricket Groundnál, amikor kiderült, hiába mentek ki megnézni a férfi verseny selejtezőjét, nem engedik be őket a lelátóra.

A bonyodalmat a szerzőbizottság (LOCOG) szerint az okozta, hogy félreértették őket. Honlapjukon ugyanis a verseny mellett az "unticketed" szó állt, amit a nézők úgy értettek, hogy jegy nélkül látogatható. A The Telegraph értesülései szerint állítólag voltak olyanok, akik fel is hívták a szervezőbizottságot, és ugyanezt a választ kapták. Sőt akadtak külföldi utazási irodák is, ahol azt javasolták az utasoknak: nézzék meg az íjászat selejtezőit, mert ingyenes.

A LOCOG azonban közölte, erről szó sincs, nem ingyenes, hanem zárt kapus eseményről van szó, pénteken ugyanis csak az dől el, milyen sorrendben követik egymást az íjászok a versenyen.

Így azután a versenyzőkön és a sportbírákon kívül senki sem láthatta a XXX. olimpia első két világcsúcsát: a dél-koreai Im Dong Hjun, valamint az ázsiai ország csapata döntötte meg három, illetve 18 ponttal az eddigi rekordot.