Zwickl: A mentális erő volt a siker titka

Vágólapra másolva!
Az ötkarikás újonc Zwickl Dániel bravúros sikert aratott a vasárnapi második fordulóban, ezzel bejutott a legjobb 32 közé a londoni olimpia férfi asztalitenisz-tornáján.
Vágólapra másolva!

A délutáni programban asztalhoz lépő Zwickl Dániel (131. a világranglistán), aki a szombati nyitófordulóban a dán Allan Bentsent (113.) búcsúztatta, ezúttal a szerb Aleksandar Karakaseviccsel (42.) nézett farkasszemet. Esélyeiről nyilatkozva előzetesen azt mondta, riválisa fantasztikus játékos, de előnye lehet vele szemben, hogy ő már játszott egy meccset, Karakasevic pedig most mutatkozik be Londonban.

Az Olaszországban légióskodó, olimpiai újonc, 27 éves magyar játékost rendkívüli módon doppingolja az olimpiai légkör, ezt ezúttal is bizonyította, hiszen magabiztosan játszva megnyerte az első két szettet.

A tavalyi Európa-bajnokságon bronzérmes, 36 esztendős, zömök szerb ezután ébredt, a harmadik játszmában gyorsan 9-2-re elhúzott, és a közönség által támogatott Zwickl hiába jött vissza, a szett Karakasevicé lett.

A folytatásban aztán ismét a bátran, felszabadultan pingpongozó Zwickl irányított, és a negyedik játszmát begyűjtve közel került a bravúrhoz. A szerb nem találta az ellenszert a magyar nyugodt, pontos játékára, így az ötödik szett is Zwicklé lett, aki ezzel bejutott a legjobb 32 közé.

Zwickl Dániel hétfőn 13 órától az ötödik helyen kiemelt, tajvani Csuang Cseh-jüannal csap össze a nyolcaddöntőbe jutásért.

"Fizikailag egy kicsit fáradtnak érzem magam, de mentálisan erős voltam, ez volt a siker titka. Holnap Csuang következik, ismerjük egymást jól, hiszen az elmúlt héten többször is együtt edzettünk itt Londonban. Szeretnék egy jó meccset játszani ellene, és természetesen győzni akarok!" - nyilatkozott a meccs után a magyar játékos.

férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Zwickl Dániel - Aleksandar Karakasevic (szerb) 4-1 (10, 10, -10, 8, 10)

korábban:
női egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Póta Georgina - Tian Yuan (horvát) 4-1 (-11, 4, 2, 10, 2)

később:
női egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Póta Georgina-Park Mi Jung (dél-koreai) 22 ó