Sidi lemaradt a légpuska döntőjéről

Vágólapra másolva!
Sidi Péter 14. lett az alapversenyben, így nem jutott döntőbe a férfi légpuskások között a londoni olimpia hétfői versenynapján.
Vágólapra másolva!

A komáromi lövő, aki a szám egyik legnagyobb esélyesének számított, 594 körrel zárta az alapversenyt, és két körrel maradt le a nyolcas döntőről.

A légpuskában háromszoros Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes magyar számára még két lehetőség maradt Londonban a javításra: pénteken a kisöbű szabadpuska fekvő, míg jövő hétfőn, kedvenc számában, a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett versenyben szerepel. Utóbbiban ő a világ- és Európa-bajnoki címvédő.

Forrás: MTI/Kollányi Péter
A galériáért kattintson a képre!

"Úgy számoltunk, hogy maximum három hiba férhet bele" - mondta Herczegh Szabolcs, Sidi edzője. "Mivel a verseny első harmadában ennyi már összejött, nehéz volt visszajönni, és lőni 40 hibátlant. Ha a végén csúszott volna be ennyi hiba, akkor még lehetett volna korrigálni. Ezzel együtt nem vagyunk csalódottak, Péternek van még két versenye az olimpián, ott tud jól szerepelni. Eddig az edzések is jól sikerültek, nem is izgul, és várja a folytatást" - bizakodott Herczegh.