Császár: Fel tudtunk állni a padlóról

Császár Gábor
Vágólapra másolva!
A dél-koreaiaik ellen négy gólt szerzett Császár Gábor úgy érzi, a férfikézilabda-válogatott számára azért nem jó, ha éremesélyesnek kiáltják ki, mert Magyarországon a be nem váltott ígéretek után a sportolókat egyből lehurrogják és nagyképűnek tartják. A Veszprém irányítója szerint a két vereség után nem szabad temetni a pólósokat, mert a csapatsportokban bármikor jöhet egy feltámadás.
Vágólapra másolva!

Mocsai Lajos a dánok elleni vereség és a dél-koreaiak elleni győzelem után egyaránt kiemelte: nem tartja reálisnak, hogy Nagy László visszatérésével a csapatát éremesélyesnek nevezte - többek között - az [origo] is.

A csapat egyik kulcsfigurája, Császár Gábor egyetért a szövetségi kapitánnyal, és meg is indokolta, hogy szerinte miért nem jó, ha az emberek képesnek tartják az éremszerzésre a kéziseket.

"Magyarországon vagyunk, ahol teljesen másképp gondolkodnak az emberek, mint például Amerikában. Ha egy magyar azt mondja, hogy első leszek, érmes leszek, akkor utána, ha ez nem jön össze, akkor egyből lehurrogják, nagyképűnek, beképzeltnek nevezik. Nem szabad ezzel játszadozni, ráadásul a mi sportágunkban abszolút benne van bármi. A célunk most egyelőre az, hogy a nyolc közé bekerüljünk. Éremről egyelőre kár beszélni" - nyilatkozta az [origo]-nak Császár.

Forrás: AFP/Javier Soriano
Forrás: AFP/Javier Soriano

A 28 éves játékos szerint a csapat jó formában érkezett az olimpiára, és az edzőmeccseken elért sikerek is azt mutatták, hogy nincsen semmi probléma. "A dánok elleni meccs elképesztő, mondhatni világszínvonalú volt, csak sajnos nem nekünk kedvezett a szerencse. Nagyon bízom benne, hogy a következő három meccsre is át tudjuk menteni ezt a formát, és pontokat fogunk gyűjteni" - fogalmazta meg vágyait.

Úgy érzi, az olimpiai kézitorna még csak most kezd izgalmassá válni, hiszen jön a horvát-szerb és a spanyol-dán meccs. "Kíváncsian várom, mi lesz a vége, mert a körbeverés is nagyban befolyásolhatja a továbbjutók kilétét."

A keddi, Dél-Korea elleni meccs első félideje nagyon rosszul sikerült, Császár szerint azonban benne volt a meccsben, hogy ha kicsit változtat a válogatott a taktikán és a felálláson, akkor fordíthat. "Az első félidőben borzasztóan játszottunk, rengeteg ziccer kimaradt, hét gólt dobtunk, ráadásul 4-2-re vezettünk az 5-6. percben, és utána 25 perc alatt csak három gólt szereztünk. Soha nem volt ez jellemző ránk, megkeressük majd az okát, hogy mi történt. De fel tudtunk állni a padlóról, és eszméletlen erőt sugároztunk ezzel, hogy megfordítottuk a meccset."

Császár szót ejtett a két vereséggel kezdő vízilabdázókról is. "A pólósok lejátszották a két legnehezebb meccsüket, de nem kell senkit temetni, mert csapatsportról beszélünk, itt bármikor benne van egy feltámadás. Mi most kicsit megnyugodhatunk, hogy a kötelezőt behúztuk, viszont van még melónk rendesen."

Az olimpiai faluban jól érzi magát, de nem engedi, hogy elterelje a figyelmét a sok új impulzus. "Jó magyarokkal találkozni és gratulálni nekik, de én abszolút csak a feladatomra koncentrálok. Jó, hogy ennyi sztár van itt, de sokkal fontosabbnak tartok egy pihenést, mint hogy sétálgassak."

A magyar kézicsapat csütörtökön 15.30-kor a horvátokkal találkozik.

A csoport állása:

1. Horvátország220062-444
2. Dánia220051-484
3. Spanyolország 210149-452
4. Magyarország210147-462
5. Szerbia200244-570
6. Dél-Korea200240-530