Megtört a jég: van brit arany

Vágólapra másolva!
Evezős nők ajándékozták meg a házigazdákat öt napnyi meddőség után.
Vágólapra másolva!

Az olimpia ötödik napjáig kellett várniuk a briteknek az első aranyra. A Team GB első győzelmét végül Helen Glover és Heather Stanning érte el a női kormányos nélküli kettesek versenyén.

Nagy-Britanniának egy aranya, két ezüstje és három bronza van, ezzel 14. az éremtáblázaton. Kellett is már a siker, mert a britek nehezen viselték, hogy Grúzia is előttük áll az éremtáblán, a franciák pedig gúnyolódnak rajtuk.