Phelps megviccelte a világot, Pulai egyéni csúccsal elődöntős

Vágólapra másolva!
Pulai Bence kiváló úszással biztosította helyét a legjobb 16 között férfi 100 méter pillangón az olimpián. Ugyanitt Michael Phelps katasztrofális rajt után utolsó volt féltávnál, ám végül nagy riválisát, a szerb Cavicot is maga mögött haygva Pulaihoz hasonlóan megnyerte futamát.
Vágólapra másolva!

Az előző játékokon Michael Phelps és Milorad Cavic drámai csatája miatt volt emlékezetes a férfi 100 pillangó, az amerikai négy éve egyetlen századdal (50,58) verte a szerbet, aki megóvta az eredményt, azzal vádolva az Omegát, hogy manipulálta az időmérőt.

Abban a vitában alulmaradt Cavic, most viszont úgy tűnt, hogy könnyedén visszavághat. A hatodik futamban ugyanis egymás mellé sorolták őket, és a kényelmesen kezdő Phelps mindössze a nyolcadik helyen volt féltávnál, az is benne volt, hogy elszáll ebben a számban. A folytatásban azonban felpörgött a 19 olimpiai éremnél tartó világklasszis, és végül megnyerte futamát.

Pulai Bence a harmadik futamban állt rajthoz, remek úszással nyerte meg a versenyt, közben csaknem négy tizedmásodpercet javított egyéni csúcsán, és 52,19-es eredményével elődöntőbe jutott.

"Örültem a futamgyőzelmemnek és az időmnek egyaránt, pláne, hogy nagy nevek voltak a mezőnyben" - mondta az MTI-nek Pulai. "Voltak hibák is persze, például a fordulómnál, de összességében elégedett vagyok, a hajrám is nagyon jól sikerült, és 37 századot javítottam eddigi legjobbamon. A 16 között még nehezebb lesz, de mindent megpróbálok ott is, a célom, hogy este 52 másodpercen belül érjek célba."

A 43 fős mezőnyben a 200-on aranyérmes dél-afrikai Chad Le Clos úszta a legjobb időt (51.54).