Ungvárit pezsgőfürdő után Cegléd légterében szárítgatták

Vágólapra másolva!
Hazaérkezett Ceglédre a londoni olimpián ezüstérmet szerzett Ungvári Miklós. A magyar cselgáncsos a vasárnapi döntő után még arról beszélt, hogy élete végéig kísérteni fogja a vereség, most azonban szemmel láthatóan nagy örömmel fogadta a szurkolók ünneplését, akik előbb pezsgővel áztatták és tortával kényeztették, majd a levegőbe dobálták.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI/Marjai János

Forrás: MTI/Marjai János

Forrás: MTI/Marjai János