Sidi érem nélkül zárta az olimpiát

Vágólapra másolva!
Sidi Péter a pontszerző, hatodik helyen végzett a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett versenyében. Ez volt az a szám, amiben a magyar sportlövő komoly éremeséllyel indult, 2010-ben például a szám világbajnoka volt.
Vágólapra másolva!

Legerősebb és egyben utolsó számában Sidi majdnem lemaradt a döntőről, a selejtezőben csupán nyolcadik lett holtversenyben, így a szétlövés döntött a döntőről. Ott a magyar lövő volt a legpontosabb, és egytizedes különbséggel, összesen 1168 körrel tudott a fináléba jutni, három vetélytársát elbúcsúztatva a versenytől.

A döntőben Sidi remekül lőtt, csak a finálét tekintve a második legjobban teljesített, de a 1269 körrel nem tudott felférni a dobogóra, csupán a hatodik helyen végzett, így érem nélkül zárta az olimpiát.

Forrás: Europress/Getty Images/Lars Baron

A döntő percről percre

Az olasz Niccolo 1180 körrel lett finalista, ami nyolc körrel jobb volt, mint a második helyezett amerikai Matthew Emmons eredménye, így nem volt kérdés, hogy ki a legnagyobb esélyese a versenynek.

Sidi a finálét 10,5-tel kezdte, ami a második legjobb eredmény volt az első körben. A fehérorosz Serbasevics csak 9,0 kört ért el, így Sidi kezdése abszolút jónak számított.

A második sorozatban Sidi 9,8 körös eredménye a második legrosszabb volt, egyedül az éllovas Campriani célzott gyengébben nála (9,3). Csak hárman értek el tíz fölötti eredményt. A dobogóstól ekkor szűk négy körre volt Sidi.

A folytatásban Sidi ismét parádésat lőtt (10,6), ezzel ő volt a harmadik sorozat legjobbja. Ahhoz viszont kevés volt ez az eredmény, hogy előbbre lépjen, a norvég Bryhn 1,3 körre volt tőle.

A norvég nagyon rossz, 8,1 körös lövéssel folytatta, de Sidi sem volt sokkal jobb (9,3), ez arra viszont elég volt, hogy felkapaszkodjon a hetedik helyre. A címvédő, kínai Csu 10,8-cal villantott, de csak az ötödik helyen állt.

Sidi egy közepeset (9,7) lőtt a féltávnál, nem örülhetett, mert öten is tíz fölötti eredményt értek el az ötödik körben. Az érem már elúszott, a pontszerző hely még reálisnak tűnt.

Sidi hatodik körben elért 10 körös lövésével közel került a mindössze 8,8-at lövő Serbasevicshez, a fehérorosz előnye mindössze egy tized volt.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

A következő sorozatban össze is jött az előzés, minthogy a magyar világbajnok 10,1-et, a norvég pedig 9,7-et lőtt. Az élen magabiztosan vezetett Campriani.

Serbacsevics 10,7-tel javított, Sidi 10,2-vel tartotta a hatodik helyét a folytatásban.

A francia Cyril Graff utolérése nem tűnt túl reálisnak, az ötödik helyen több mint két kör volt az előnye két próbálkozással a vége előtt. Graff 10,3-at, Sidi 10,2-t lőtt, azaz kicsit még nőtt is a különbség.

Az utolsó sorozatban Emmons 7,6-os lövése alulmúlhatatlan volt, így az amerikai csak bronzérmes lett, az arany Camprianié lett, a parádés 10,6-tal záró Sidi hatodik, azaz pontszerző helyen végzett abban a számban, amiben 2010-ben világbajnok volt.